Beszámoló az intenzív osztályról: a legsúlyosabb esetek szállítására is 16–18 órát kell várni, a Covid mellett a normál esetben kezelhető kórházi fertőzések is szedik áldozataikat, már nemcsak a betegek, de a holttestek elhelyezése is egyre nagyobb gondot jelent.
Legutóbb két héttel ezelőtt voltak többé-kevésbé elfogadható viszonyok a Covid-intenzíveken, ami azóta van, azt jobban leírja az apokalipszis szó. A jelenlegi helyzetben megmutatkozik az egészségügyi rendszer minden hibája, hiányossága, a szakemberhiány, a szervezetlenség és a felkészületlenség – derül ki az egyik központinak számító Covid-intenzív osztály aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvosa beszámolójából. Az illető kilétét, illetve az ellátóhelyet kérésére nem fedjük fel.
A szakember szavai szerint ma már felesleges azon töprengeni, hogy össze fog-e omlani a rendszer, mert ez már megtörtént. Mint kifejtette, nehéz nem összeomlásnak nevezni, amikor a közeli település normál Covid-osztályról intenzív ellátásra átküldött betegekkel 16–18 óra elteltével ér át a mentő, mert olyan mértékű a leterhelés. És ez még a jobbik eset – teszi hozzá –, a rosszabbik az, hogy a páciens a várakozás közben meghal.
– A betegek rendszerint éjjel érkeznek meg a Covid-intenzívre, mert a mentőknek ekkor van némi szabad kapacitásuk. Egy ápolóra 8–10 instabil állapotú beteg jut az elfogadható kettő helyett, ilyen körülmények között nem lehet felelős ellátásról gondoskodni. Sok esetben a halál közvetlen kiváltó oka nem is a koronavírus közvetlen szövődménye, hanem olyan kórházi fertőzés, amelyeket kisebb terhelés mellett kezelni lehetne. Intenzív osztályon, az egészségügyi ellátással összefüggésben, előfordulhat egy-egy kanülinfekció, véráramszepszis vagy a gépi lélegeztetéssel összefüggő bakteriális tüdőgyulladás, amely az esetek többségében visszafordítható lenne, ha lenne rá szakképzett intenzív terápiás szakápoló, hogy egyáltalán időben észrevegye a bajt, vagy ami még fontosabb, a gondos ápolással megelőzze ezeket a fertőzéseket – fogalmazott forrásunk.
Súlyos gondok vannak az egyes betegekre vonatkozó információk áramlásával is, ami szintén az orvos- és ápolóhiányra vezethető vissza. – Minden műszak azzal indul, hogy átvesszük a betegeket, ám a túlterheltség miatt egyszerűen képtelenség minden, vele kapcsolatos információt átadni. Ugyanez a probléma az ápolóknál és a betegszállítóknál is. Mire az intenzívig eljut egy beteg, sok esetben több intézményt is megjár. Közben sajnos elkallódnak a személyes holmijai, de azok az adatok is, amelyeket a kórházba szállításakor adnak meg, ilyen például a hozzátartozók elérhetősége – mondta az aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, aki szerint mára teljesen általánossá vált, hogy a hozzátartozók csak napokkal később értesülnek szerettük elhalálozásáról, személyes holmijaikat pedig nem kapják vissza.
Forrásunk a gyász szempontjából rendkívül fontosnak nevezte, hogy a hozzátartozók el tudjanak búcsúzni szerettüktől úgy, ahogy erről a minap Müller Cecília tiszti főorvos is beszélt. Csakhogy ez sajnos a gyakorlatban kivitelezhetetlen. A Covid-intenzíven szolgálatot teljesítő orvosok, ápolók is napokig tanulták, hogyan kell felvenni a védőöltözetet, és mi a menete a zsilipelésnek, arra tehát egyszerűen nincs kapacitás, hogy a hozzátartozókat ki- és bevigyék az intézménybe. Az orvos kitért arra is, hogy a halottak elhelyezése is egyre nagyobb gondot jelent, mivel a halottasházak hűtőtermei megteltek, így sok helyen valószínűleg nem tudják figyelembe venni a kegyeleti szempontokat. Szavai szerint rövidesen szükség lesz arra, hogy a holttesteket ugyanúgy hűtőkamionokban tárolják, mint ahogy azt tavasszal láthattuk az Olaszországban és Amerikában készült felvételeken.
A szakorvos szerint mindebből egyértelműen látszik, hogy az egészségügyet nem készítették fel a második hullámra. – A tavaszi dél-európai tapasztalatok alapján pontosan lehetett tudni, mire kell számítani, ehhez képest csak annyi történt, hogy védőöltözetből és lélegeztetőgépből beszereztek eleget. A kapacitást azonban nem sikerült megfelelően felmérni. Erről árulkodik, hogy az átvezénylések miatt több olyan város is van, ahol a felszerelt Covid-intenzív azért nem fogad beteget, mert nincs sem ápoló, sem orvos. Szintén a felkészületlenségre utal, hogy még a halottak elhelyezése sem megoldott, pedig a tendenciákat látva megjósolható volt, mi vár ránk – fogalmazott az aneszteziológus, aki szerint ha valóban az egészségügyi ellátórendszer kapacitásait vették volna figyelembe a járványügyi intézkedések megtervezésekor, akkor már szeptemberben meghozzák azokat a szigorításokat, amelyeket csak most vezettek be.
A forrásunk által említett 16–18 óra hosszúságú betegszállításokról megkérdeztük az Országos Mentőszolgálatot is. A szervezetnél afelől is érdeklődtünk, hogy átlagosan mekkora várakozási idővel számolhatnak azok, akik mentő hívására kényszerülnek, legyen szó covidos, Covid-gyanús vagy nem covidos esetről. Győrfi Pál lapunknak küldött válaszában jelezte: nem tudják megerősíteni a forrásunk által tapasztalt hosszú várakozási időt. (Igaz, nem is cáfolta.) – A kérdés nem a mentők sürgősségi ellátására (primer életmentés), hanem kórházból kórházba történő mentőszállításokra (secunder transport) vonatkozik. Ilyen feladatoknál a sürgősség meghatározása külön protokoll alapján, a megrendelő intézmény orvosának döntése és megrendelése szerint történik. Amennyiben a beteg életveszélyben van, és gyógykezelése, ellátása jelenlegi helyszínén nem biztosított, az átszállítást ugyanúgy sürgősséggel hajtjuk végre, mint a primer életmentés esetében – közölte az OMSZ szóvivője, megjegyezve: a mentőszolgálat működése országszerte folyamatos és zavartalan.
A lapunknak nyilatkozó orvos tapasztalatait a Magyar Orvosi Kamarához (MOK) eljutó beszámolók is alátámasztják. A MOK weboldalán elindult Realitás projekten közzétett összefoglaló szerint a Covid-intenzíveken átlagosan egy szakképzett ápolóra 6–10 intenzív osztályos, akár lélegeztetőgépen lévő beteg esik (a szakmailag elfogadható két beteg helyett), ráadásul sok esetben intenzív ápolásban járatlan nővéreknek kell szolgálatot teljesíteniük. – Hiteles közlések szólnak durva gyógyszercserékről, a gépek és monitorok működtetésének hiányosságairól – olvasható a MOK Realitás projekt címet viselő összefoglalójában. Jelentős különbségek vannak továbbá mind az átvezényelt személyzet, mind a betegek eloszlásában.
A beszámolók szerint az ellátás a legtöbb Covid-intenzív osztályon már most is erősen kompromisszumos. A reggel vizitelni induló szakorvos délutánra végez a rábízott betegek gépeinek beállításával, gyógyszerelésük elrendelésével, ha hirtelen esemény nem szakítja meg a folyamatot. – A szakdolgozók és a további kisegítő személyzet létszáma éppen hogy elegendő a gyógyszereléshez, tápláláshoz, légutak tisztán tartásához, a nagy emberigényű beavatkozásokra, így a betegek forgatására, a kimenetelt javító hason fekve lélegeztetésre alig marad kapacitás. Az ápolás erőforrásainak elégtelensége miatt sérülnek a sterilitás szabályai, és rettentően gyakorivá válnak a már említett veszélyes kórházi fertőzések, a lélegeztetett betegek bakteriális tüdőgyulladása, a kanülszepszisek, véráraminfekciók, jelentősen rontva a gyógyulás esélyeit – áll a MOK összefoglalójában.
– Anélkül, hogy belemennénk bármiféle számháborúba, mi elsősorban azt szeretnénk mindenkivel megértetni, hogy hiába rendelkezünk akár számos további ágy köré rakható lélegeztetőgéppel és egyéb felszereléssel, a véges számú szakember miatt az intenzív kapacitás nem növelhető szabadon a sokszorosára – fejtette ki lapunknak Svéd Tamás, az orvosi kamara titkára, a Realitás projekt felelőse. Mint rámutatott, ha a bővítést, újabb és újabb intenzív terápiás ágyak kiépítését és használatba vételét túlerőltetik, az egy szakemberre – nővérre, orvosra – jutó betegszám vállalhatatlanná válik, akkor nemcsak az újonnan felvett betegek ellátása kerül veszélybe, hanem a már ápolásba vont összesé. – A nem megfelelő indikációval, feltételekkel és tudással megkezdett intenzív terápia, lélegeztetés akár ronthat is a beteg állapotán. További, járulékos kárként pedig hatalmas felelősséget és pszichés terhet helyez az ilyen helyzetbe belekényszerült, nem erre kiképzett és felkészített egészségügyi dolgozókra, nekik is akár hosszú távú lelki sérüléseket okozva – hangsúlyozta a MOK titkára, aki szerint tehát a túlterheltséget nem úgy kell elképzelni, hogy egy-egy beteg nem kap ellátást, hanem úgy, hogy az adott osztályon kezelt betegek mindegyikének drasztikusan romlanak a túlélési esélyei.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/47. számában jelent meg november 20-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/47. számban? Itt megnézheti!
