Volner: „Senkit nem kér meg a Volner Párt arra, hogy összegyurcsányozza magát”

Volner: „Senkit nem kér meg a Volner Párt arra, hogy összegyurcsányozza magát”

Volner János, a Jobbik vezérszónoka felszólal a 2019. évi központi költségvetés általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. június 27-én (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több milliárd forintot „megspóroltunk az adófizetőknek” a kamupártok választási rendszerből történő kiiktatásával – mondta a Volner Párt elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján, annak apropóján, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága támogatta a párt elnöke által benyújtott törvénymódosító javaslatot.

Az MTI beszámolója szerint Volner János független országgyűlési képviselő, a párt elnöke felidézte: javaslatuk szerint – az eredeti előterjesztésben szereplő 50 helyett – legalább 71 országgyűlési egyéni választókerületben és – 9 helyett – 14 megyében kellene jelöltet állítania annak a pártnak, amely országos listát szeretne állítani.

Ezzel olyan határ elé „állítjuk a kamupártokat”, ami szinte teljesen megszünteti, ellehetetleníti a működésüket – fogalmazott a politikus, kiemelve, 71 választókerületben jelöltet állítani csak országos támogatottsággal, szervezettséggel rendelkezők tudnak állítani. Megjegyezte: friss pártként nem félnek attól, hogy ne tudnának mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állítani.

A politikus beszámolt róla, hogy javasolták a többes ajánlás megszüntetését is, azt, hogy egy választópolgár csak egy jelöltet, pártot támogathasson, ezt azonban a kormánypártok nem támogatták.

Volner János méltatlannak és igazságtalannak nevezte az ellenzék támadását. Mint mondta, a múlt héten sajtótájékoztatón ismertette javaslatukat, de egyetlen baloldali médium sem ment el, a benyújtás óta egy észrevételt sem tettek javaslatára a baloldali politikusok, „most mégis úgy tesznek, mintha szándékaik ellen való lenne az, ami történt”.

„Ha valaki egy listán szeretne Gyurcsány Ferenccel elindulni, megtehette eddig is, megteheti ezután is, semmiben nem akadályozzuk meg a baloldali pártokat” – mondta. Hangsúlyozta: nincs az ellenzéki oldalon sem összefogási kényszer. „Senkit nem kér meg a Volner Párt arra, hogy összegyurcsányozza magát, Jakab Péternek sem mondjuk azt, hogy fogjon össze Gyurcsány Ferenccel, ők azonban mégis így döntöttek, egy listára fog a Jobbiktól a DK-ig terjedő balliberális koalíció kerülni” – fogalmazott, hozzátéve: „összenő, ami öszetartozik”.

Volner János az Azonnali.hu-nak nyilatkozva visszautasította a vádat, hogy a Fidesz bábjaként cselekszik. Többek között leszögezte: „A baloldal kommunikációja eddig folyamatosan az volt, hogy együtt kell indulni, és az összefogás hozza a sikert. Most mindenkinek lehetősége van a közös indulásra, egy listára kerülhetnek.”

Ami a Kétfarkú Kutyapárt helyzetét illeti, Volner szerint annak ez „egy viccpárt, és a politikában pedig viccekkel nem foglalkozunk. Nem gondolom, hogy hozzájuk kellene igazítani a magyar választási rendszert.”

Az ellenzéki politikusok felől jövő bírálatokat pedig azzal hárította el: „A DK nem ugyanezt mondta éveken keresztül, hogy egy listán kell
indulnia az ellenzéki pártoknak, mert úgy van leginkább esélyük legyőzni a Fideszt? Dehogynem. Ha úgy tetszik, most megvalósítottuk a DK
szándékát.”

Mint lapunk is megírta, Volner javaslata Lényegében lehetetlenné tenné azt, hogy az ellenzék két listával induljon az országgyűlési választáson. Már a Fidesz korábbi, a választási szabályok módosításáról szóló javaslata is kiverte a biztosítékot, de az ellenzék matematikailag még tudott volna két listán indulni, hiszen 106 egyéni választókörzet van, és 53-53 egyéni jelölttel a két lista működőképes lett volna. Volner javaslata végleg ellehetetlenítené ezt is.

A következő állomás a Törvényalkotási Bizottság lesz, ahol még szintén van lehetőség a javaslat átírására.