Nagy Blanka: Valóban kiléptem a Momentumból, de nem azért, amit a sajtó ír

Nagy Blanka: Valóban kiléptem a Momentumból, de nem azért, amit a sajtó ír

Nagy Blanka (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Közismert közéleti szereplőként lépett be Nagy Blanka a Momentumba, mert tavaly segítették önkormányzati kampányát, most pedig nem azért lép ki a pártból, mert nem lett jelölt, hanem mert toxikus lett a levegő körülötte. Már a kezdeti időktől nem igazán találták a hangot a helyi csoport tagokkal. Talán aktivitása jelentett gondot – olvasható a kilépéssel kapcsolatos nyilatkozat a Hódpressen.

A  Szegeden tanuló fiatal a portálnak arról is beszélt, gondot okozott, hogy minden helyi kezdeményezést engedélyeztetni kellett volna a központtal, felvetéseire azonban általában nem érkezett válasz. Pedig kiemelten fontosnak tartotta volna, hogy ne csak az online térben legyen jelen a párt, hanem a való életben is.

Ezzel együtt továbbra is szívesen dolgozik együtt a Momentummal, ha úgy adódik. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, nagy gond, hogy  az ellenzéki pártok alig foglalkoznak szakpolitikai kérdésekkel és energiáik nagy részét egymás hiteltelenítése teszi ki. Ezeken sürgősen változtatni kell 2022-ig, mert nélkülük hiába is várnak politikai fordulatot. Még akkor is, ha ebből a szempontból persze nem jobb a Fidesz–KDNP sem, ám ettől az ellenzék még nem fog a választók szemében jobb színben feltűnni.