Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP

„Adóstop”: azonnali tárgyalást kezdeményez Pintér Sándorékkal az önkormányzati szövetség

Szerző: | 2020. december 02., 16:55 | Belföld

(Fotó: Pixabay/kschneider2991)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több önkormányzat tervét húzta keresztül a kedden kihirdetett helyhatósági „adóstop” törvény. Mint arról beszámoltunk, a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben emeljék a helyi és a települési adókat, illetve új adónemet vezessenek be, és azt is, hogy eltöröljék az eddigi adókedvezményeket. Vagyis az önkormányzatoknak jövőre is ugyanazokkal az adónemekkel kell kalkulálniuk, mint idén. A kormány azzal indokolta az intézkedést, hogy ezzel szeretnék segíteni a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozásokat, a családokat és a lakosságot.

HIRDETÉS - AIP

Hódmezővásárhelyen egy nappal korábban hirdették ki a települési adóról szóló önkormányzati rendeletet, az új rendelkezés január elsején lépett volna hatályban. Az adót a művelésre alkalmas földterületek (szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő, gyep, nádas, halastó, fásított terület, erdő művelési ágban nyilvántartott földrészlet) után kellett volna fizetni a tulajdonosoknak a terület nagysága alapján. Mint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, ebből több tízmillió forintos bevételre számítottak, aminek meglett volna a helye. Szerinte a kormány a döntésével nem a lakosságon akart segíteni, hanem az önkormányzatokon szorítani egy újabbat. A lépést az önkormányzatiságba való újabb beavatkozásnak tartja.

Felvetésünkre, miszerint a kormány azzal magyarázta döntését, hogy ne kelljen emelt adót fizetniük a vállalkozásoknak és az embereknek, azt felelte, hogy ez hazugság. Hódmezővásárhelyen ugyanis nem a koronavírus által nehéz anyagi helyzetbe került embereket terhelte volna az adó, hanem azokat, akiknek lenne miből adózni. Az adóemelési tilalommal pedig a fejlesztési lehetőségeket vették el az emberek elől. Utalt arra, hogy a súlyadóról le kellett mondaniuk, továbbá az iparűzési adóbevételek elvételéről is ötletel a kormány. Szerinte a kormány politikai áldozataivá váltak az önkormányzatok, a kormány pedig rendkívüli támogatások odaítélésével megtalálhatja a módját, hogy a fideszes önkormányzatok mégis bevételhez jussanak.

A MÖSZ azonnal tárgyalna a miniszterekkel

Hódmezővásárhelyhez hasonlóan járt Szombathely is. A vasi megyeszékhelyen az ingatlanadó emeléséről döntöttek. A kihirdetett rendeletből kiderül, hogy az ezer négyzetméter feletti ingatlanok adóját szerették volna növelni. Horváth Attila alpolgármester bejelentése szerint ugyanis 1,8 milliárd forinttal csökken a város iparűzési adó bevétele; a kormány 2,7 milliárd forint adót von el a várostól. A további elvonásokkal ez 3,8 milliárd, azaz 3800 millió forint bevételkiesését jelent a városnak. A Nyugat.hu előző heti cikke szerint az adóemeléstől 603 millió forint bevételt remélt ettől az önkormányzat. Nemény András, Szombathely polgármestere lapunknak azt mondta, hogy az adóemelés előtt a leginkább érintett vállalkozókkal egyeztetett az ügyben. A bevételt részben a kisvállalkozók megsegítésére, illetve az önkormányzat azon feladatainak ellátására fordították volna, amelyre nincs forrásuk. Ám a kormány által kihirdetett tilalom miatt tárgytalanná vált az adóemelés, jövőre is az idei feltételek mellett kell a helyieknek a sarcot megfizetniük. Nemény András polgármester szerint így más, fájdalmas helyről szükséges elvonni forrást a jövő évi költségvetésben.

A Gémesi György gödöllői polgármester által vezetett Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy az önkormányzatok jövő évi költségvetését nagyban befolyásoló döntésről semmilyen egyeztetés nem történt az önkormányzati érdekszövetségekkel. A szövetség szerint az adóstopról szóló döntés korlátozza az önkormányzatok alaptörvényben is biztosított önrendelkezési jogát, amit nem indokol a járvánnyal kapcsolatos veszélyhelyzet.

− Az önkormányzatoknak hatályon kívül kell helyezni a 2021. évi költségvetés előkészítéseként 2020. novemberében megalkotott helyi adórendeletet – nyomatékosította a szövetség. – Ezzel a döntéssel elveszik a településektől a lakossági terheket nem növelő, de a gazdasági szereplők közötti arányos közteherviselés kialakításának lehetőségét – írta Gémesi György elnök, hozzátéve, hogy a MÖSZ azonnali tárgyalást kezdeményez Varga Mihály pénzügyminiszterrel és Pintér Sándor belügyminiszterrel.

Székesfehérváron elfogadják

Cser-Palkovics András, Székesfehérvári fideszes polgármestere azt írta a közösségi oldalán, hogy álláspontjuk szerint a helyi adókról elsősorban helyben kell dönteni, de az önkormányzat a rendkívüli kihívásokat jelentő helyzetre tekintettel tudomásul veszi és elfogadja a kormány döntését. Mint közölte, 2021 valóban nem szólhat az adóemelésekről, az önkormányzatoknál sem. – Örülünk annak, hogy a most bejelentett kormányzati döntések semmilyen formában nem érintik a városunk legnagyobb bevételét jelentő helyi iparűzési adó rendszerét. A helyi gazdaság teljesítménye pedig még ebben a nehéz évben is lehetővé teszi, hogy a fehérvári embereknek továbbra se kelljen helyi adót fizetniük – írta. Hozzátette, a városban a magánszemélyeknek 2021-ben sem kell építményadót, kommunális adót, telekadót fizetniük. Leszögezte, hogy egyébként nem akarták a vállalkozások által fizetendő adót emelni.

Az adóstop a városban a vállalkozásokra nézve halasztással is jár. Azt írta ugyanis Cser-Palkovics, hogy a 2019-ben elhatározott, két ütemű építményadó-emelés 2021-re vonatkozó része majd csak 2022. január 1-jén lép hatályba. Ez a döntés 400 millió forintot hagy a székesfehérvári vállalkozásoknál 2021-ben. Egyúttal nagyobb társadalmi felelősségvállalásra is ösztönözte a helyi cégeket. Erre két Alapot hoznak létre a következő évben. Külső befizetések számára is megnyitjuk a klímavédelmi célokat szolgáló Környezetvédelmi Alapot, valamint létrehozzuk a szociális, egészségügyi, oktatási célokat szolgáló Közösségi Alapot – fogalmazott.

Karácsony: átlátszó és butácska fideszes mesterterv

Az adóstopról Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is elmondta véleményét a közösségi oldalán. Úgy fogalmazott, hogy a döntéssel súlyosan megsértik az önkormányzatok önrendelkezési jogát. Úgy értékelt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mindenfajta egyeztetés, megfontolás és számítás nélkül újra az önkormányzatok zsebében turkál, az adóstoppal az utolsó lehetőségtől is megfosztja a helyhatóságokat, hogy saját bevételeikkel maguk gazdálkodjanak. Karácsony Gergely átlátszó és igen butácska a fideszes mestertervet emleget. A főpolgármester azt vélelmezi ugyanis, „alig várják, hogy az önkormányzatok felemeljék a szavukat, hogy aztán minden propagandacsatornán harsoghassák: a gaz önkormányzatok adót akarnak emelni” – írta bejegyzésében.

Dömötör Csaba: az adóemelés gyengít

Az ügyben megszólalt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is. A kormány közösségi oldalán megjelent videóüzenetében arról beszélt, hogy az adóemelések nem erősítik, hanem gyengítik a gazdaságot. – Álláspontunk szerint az adócsökkentések szolgálják a leginkább a munkahelyek védelmét a járványidőszakban és egyébként azon túl is – tette hozzá.

Címkék: adóstop, Cser-Palkovics András, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter


HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet, meg minden

#034 Morcsányi Géza – Majdnem takarásban

#034 Morcsányi Géza – Majdnem takarásban

Testről és lélekről a rivalda innenső és túlsó oldalán.

Pin It on Pinterest