Rekordadományt kapott a Mi Hazánk 2019-ben

Rekordadományt kapott a Mi Hazánk 2019-ben

A Mi Hazánk óriásplakátja a főváros IX. kerületében 2019 áprilisában (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A legnagyobb támogató és ellenzéki oldalon a legtöbb tagdíjbevétel – ilyen rekordokkal büszkélkedhet a Mi Hazánk Mozgalom a tavalyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolója alapján, a 24.hu ismertetése szerint.

A párt tavalyi beszámolójából az látszik, hogy 77,2 millió forintot költöttek, ebből 74 milliót a politikai tevékenységükre, és 2,9 milliót a működésükre, miközben 64,8 millió forint bevételük volt. A párt 2018-as beszámolója szerint abban az évben tagdíjakból és adományokból mindössze 4,3 millió forint folyt be. Ám 2019-re jelentősen javult a párt anyagi helyzete: adományokból 26,2 millió forint, tagdíjból pedig 38,5 millió érkezett.

A tagdíjakból beszedett összeg a legmagasabb az ellenzéki pártok között. Az állami támogatásban részesülő ellenzéki pártok pénzügyi beszámolójából az derül ki, hogy a Momentum 23,8 millió forintot, a DK 21,8 millió forintot, az MSZP 18,7 milliót, a Párbeszéd 2,7 millió forintot, az LMP 2,1 milliót, a Jobbik pedig mindössze egymilliót gyűjtött össze, Kormányoldalról a KDNP 8 millió forintot szedett be tavaly, a Fidesz 263 milliót – írja a24.hu.

Rákérdezték a Mi Hazánktól, hogy a belépési dokumentumban szereplő ezer forintos havi díjat szedik-e, és ha igen, akkor megállja-e a helyét, hogy 3500-4000 fős a tagságuk. Erre azonban nem kaptak konkrét választ, Annyit írtak, hogy a 2018-ban alakult Mi Hazánknak egy ideig nem volt bankszámlája, sok tagjuk csak később, 2019-ben fizette be a tagdíjat. Emellett „több olyan tagunk is van, aki előre befizette akár több éves tagdíját, ezzel is támogatva a párt tavalyi EP-kampányát, mivel a Mi Hazánknak – a Fidesszel és a balliberális szivárványkoalícióval ellentétben – nem volt, jelenleg sincs és nem is lesz oligarchája. Továbbá sokan nagyobb havi összeget fizettek be tagdíjként, mint az előírás” – közölték.

Az adománymennyiség fele pedig két embertől jött be: a közzétett dokumentum szerint Zámbori Zsolt 9 millió, Szabó György pedig 4,2 millió forintot adakozott a radikális pártnak. Rajtuk kívül Dúró Dóra országgyűlési képviselő 2 millió, Toroczkai pártelnök pedig 900 ezer forintot adományozott. Hogy ki lehet Zámbori Zsolt és Szabó György, arra a 24.hu nem tudott rájönni és a Mi Hazánk sem árulta el, de még azt sem, hogy mi a foglalkozásuk,

Zámbori Zsolt 9 millió forintos támogatása azért különösen figyelemre méltó, mert ez a legnagyobb összeg, amit tavaly magánszemély pártnak adományozott – írja a 24.hu. Eddig összesítésük szerint Gyurcsány Ferenc (DK) állt az első helyen 6,9 millió forinttal.

A 24.hu azt is hozzáteszi, hogy nagy összegeket jellemzően milliós havi javadalmazással rendelkező képviselők adományoznak pártjuknak, bár a Fidesz és a Momentum támogatói között akadnak kivételek. A többi pártnak azért többen adtak kisebb összegű támogatást, mint a Mi Hazánknak: az MSZP például 156,5 millió forintot, a Momentum 89,5 milliót, a DK és a Jobbik közel 60-60 millió forintot, az LMP és a Párbeszéd pedig 23-23 milliót gyűjtött össze magánszemélyektől a radikálisok 26 milliójával szemben. Az 500 ezer forintnál kisebb adományokat azonban nem kell megszemélyesíteni.

Címkék: Mi Hazánk, pártpénz