Karinthy Frigyes a Szeretem az állatot című írásában vallott arról, hogy szereti az állatot. Ugyan az övé a nyulakról, ez az írás pedig a lovakról szól, valójában azonban rólunk, emberekről, már amennyire emberek vagyunk.
(...)
..megérkezik Mészáros Gyula lovasoktató. Nagy kerekű terepjárót várok, de egy hihetetlenül kicsi autóval érkezik, felkap a levegőbe és visz a tanyája felé, mintha nem lenne az úton térdig érő sár. Istenes ember, Jézus vezeti az útján, de hogy ennyire, azt azért nem gondoltam volna. Gyula az egyetlen magyar Suttogó. Nicholas Evans azonos című könyve (film is készült belőle Robert Redford főszereplésével) óta tudjuk, hogy „ősidők óta léteznek olyan csodálatos képességgel megáldott emberek, akik belelátnak a lovak lelkébe. Hangjuk lecsillapítja a megvadult állatokat, érintésük begyógyítja lelki sebeiket. Őket nevezik suttogóknak”.
(...)
A birtokon áll egy kis faház, az idetérők, márpedig ők sokan vannak, általában elvonulni jönnek, csak Viskónak hívják. Nincs benne villanyvilágítás, sem fürdőszoba, sem internet… inkább azt mondom, mi van benne: asztal, szék, kanapé, jancsikályha. Meg Isten. Mosakodni lavórból lehet, kút azudvaron, a pottyantós vécé is ott van, de a másik irányban. Hogy mi a program? Ilyenkor, tél idején olvasni lehet, gyertyafény mellett. A Viskónak éppen lakója van, Éva, aki azért jött, mert Gyula igehirdetni megy, addig viszont kell valaki, aki a jószágot gondozza. Éva éppen a Bibliát (?) olvassa, amikor a Gyula hozta élelmiszereket behordjuk.
Ha kíváncsi arra, hogyan lett Gyula suttogó, majd sztár a maga műfajában, aki előadásokat, bemutatókat tartott Új-Zélandtól Lengyelországig, aztán hogyan tért meg és él azóta szegény igehirdetőként, s hogy mik a tervei, elolvashatja a Magyar Hang december 18-án megjelent karácsonyi dupla számában.
