30 millió a Pozsonyi csata „folytatására”?

30 millió a Pozsonyi csata „folytatására”?

Jelenete A pozsonyi csata c. animációs filmből

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

30 millió forintos dotációban részesül a Nemzeti Kulturális Alap honlapján olvasható összesítés szerint a „miniszteri támogatások” keretből a botrányos Pozsonyi csata című film gyártásában is részt vevő Hyperion Interaktív Oktatásfejlesztő Kft. – vette észre a Válasz Online. A pénz a „Honfoglalás kora című ismeretterjesztő sorozat megvalósítására” szól, a döntéshozó Kásler Miklós.

A portál következtetése szerint így a projekt lényegében az előző film folytatása lesz, ahogy annak tervéről pár héttel korábban már olvasni lehetett.

A Hyperion Oktatásfejlesztő és a Magyarságkutató Intézet (MKI) közös munkájaként megvalósult film hetek óta nagyon komoly kritikák kereszttüzében áll. Kormányközeli, kormánypárti megmondóemberek, újságírók is olykor igen kemény szavakkal mentek neki az alkotásnak. Emellett szakmai berkekben is egyre többen adnak hangot kritikájuknak.

A Magyar Hang megírta azt is, hogy a Magyarságkutató Intézet két munkatársa távozott, miután egy bíráló véleménycikket jelentettek meg az alkotásról. Ebben az ismeretterjesztő film alkotói szabadságát járták körül, és többek között azt írták: „A 9–11. századi kelmék, azok díszei ma már nagyon jól ismertek, főként azokból a régiókból, ahonnan részben eleink is származtak, illetve melyekkel intenzívebb kapcsolatokat tartottak fenn. Pont ezért válik érthetetlenné és okoz zavart, ha az idevágó elemek időben lefelé (szkíta kor, hun kor, avar kor) és felfelé (török kor) ugrálva kerülnek indokolatlan kibővítésre. Mindez egy ismeretterjesztő film esetén már aligha fér bele az alkotói szabadságba.”