3850-szer zaklatta telefonon egykori barátját és annak hozzátartozóit egy férfi

3850-szer zaklatta telefonon egykori barátját és annak hozzátartozóit egy férfi

Fotó: Unsplash

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Féltékenységből és haragból több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját és a hozzátartozóit egy 23 éves férfi, akit emiatt pénzbüntetésre és közérdekű munkára ítélt a bíróság - közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. Dobó Dénes közleménye szerint a Debreceni Járásbíróság január 21-én előkészítő ülésen hirdetett határozatot az ügyben. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, amit a bíróság elfogadott.

A két férfi – a vádlott és a sértett – 2017-ben ismerkedtek meg, majd baráti viszony alakult ki köztük. Később a vádlott jelezte, hogy ő többet érez barátságnál, ezért a sértett 2018 áprilisában minden kapcsolatot megszakított vele.

A vádlott több telefonról is próbálta elérni a sértettet, majd miután nem járt eredménnyel, a hozzátartozóit hívogatta. Ezután pedig, féltékenységből és haragból az öt sértettet rendszeresen és tartósan háborgatta: 2018 áprilisa és júliusa között 3850 alkalommal zaklatta őket telefonon. Ezen túlmenően a vádlott többször átirányította a sértettek telefonszámára érkező hívásokat a saját hívószámára. A hívásátirányításokat telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, a szolgáltatónál felmerült "adminisztrációs hiba" miatt tudta eredményesen kezdeményezni.

A bíróság a büntetlen előéletű vádlottat ötrendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek, ezért 168 ezer forint pénzbüntetést és 150 óra közérdekű munka büntetést szabott ki rá. Az ítélet jogerős – jelezte a szóvivő.

Címkék: rendőrség, zaklatás