Ujhelyi István: A nagy többség az „észszerű enyhítések” mellett áll

Ujhelyi István: A nagy többség az „észszerű enyhítések” mellett áll

Üres étterem – Bár állott, most székhalom. (Fotó: Shutterstock)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A többség az észszerű nyitás pártján áll – közölte Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő a Publicus Intézet felmérésére hivatkozva hétfő reggel a Facebook-oldalán.

Mint írta, a megkérdezettek 82 százaléka egyetért azzal a javaslatával, hogy mielőbb nyissanak meg az állatkertek, vadasparkok és más szabadtéri létesítmények. Az emberek 75 százaléka pedig egyetért azzal, hogy megfelelő szigorítások mellett újra lehetne nyitni az éttermeket is, elsősorban a teraszokat.

https://www.facebook.com/dr.ujhelyi.istvan/photos/a.746813468666175/4184313038249517/

Ujhelyi azt írta, hogy az Európai Parlament illetékes szakbizottságának alelnökeként és az ENSZ turisztikai világszervezetének nagyköveteként az elmúlt hetekben számos egyeztetést folytatott európai szakmai szervezetekkel, tagállami miniszterekkel és az ágazat hazai érintettjeivel is, de a szélesebb társadalom véleményére is kíváncsi volt, ezért kérték meg a Publicus Intézetet, hogy kérdezze meg az embereket az érvényben lévő korlátozásokról és az általa javasolt „észszerű enyhítésekről”.

Hozzátette: időszerű lenne, ha a kormány is végre párbeszédet kezdene a szolgáltatói és kulturális szektor képviselőivel az ügyben.

Vasárnap volt egy tüntetés Budapesten, a Hősök terén a nyitásért, amely rendőri igazoltatással ért véget. Hétfőn délre újra hirdettek egyet. Illetve február 1-re több vendéglátóhely is nyitást tervezett, amire válaszul a kormány szigorította a büntetési tételeket.