Vádat emeltek Donáth László ellen

Vádat emeltek Donáth László ellen

Donáth László evangélikus lelkész, volt parlamenti képviselő felszólal a civilek Szabadság téri demonstrációján, amelyen a National Policy Institute elnevezésű, a fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezet budapesti konferenciája ellen tiltakoztak 2014. október 3-án. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vádat emel az ügyészség Donáth László evangélikus lelkész ellen a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban történtek miatt – erről írt a kormánypárti Magyar Nemzet és a Hvg.hu is.

A Hvg.hu szerint a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség emelt vádat pénteken aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt. Arra is kitértek, az ügyészség álláspontja szerint feljelentés, orvosi iratok, tanúvallomások és igazságügyi pszichológusszakértői vélemény bizonyítja a cselekményeket. – Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést a vádlottal szemben – tette hozzá a lap.

Felidézték azt is, a korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő, Donáth László (aki a Momentum EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapja) jelenleg a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház lelkészeként dolgozik. A férfit az intézmény egy takarítónője jelentette fel, mert állítása szerint Donáth bántalmazta, két kézzel fojtogatta őt, mivel egy szentkép előtt hagyta a takarítókocsiját.

Az evangélikus lelkész korábban a Népszavának azt mondta: politikai lejáratókampány zajlik, aminek valódi célpontja nem ő, hanem a lánya, Donáth Anna.