Ismét bajban Iványi Gáborék: közel 250 millió forintot terhelt számlájukra a NAV

Ismét bajban Iványi Gáborék: közel 250 millió forintot terhelt számlájukra a NAV

Iványi Gábor (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményei anyagilag ismét kritikus helyzetbe kerültek – írta a közösség vezetője, Iványi Gábor a Magyar Hangnak is eljuttatott közleményében. Mint kifejtették, a NAV – állításuk szerint meg sem várva azt, hogy az ítéletet kézhez kapják, vagy valamennyi jogi fórumon ügyük végigfusson – hétfőn a számlájukra terhelte azt a több mint 246 millió forintos hátralékot, mely az egyes intézményeink bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti. „Azt az összeget, ami jogosan járna, és évek óta mégsem kapjuk meg, mi sem tudjuk visszafizetni járulék vagy más tartozás formájában.” Ebből egyébként 90 millió forint késedelmi büntetés.

– Feltevésünk – miszerint technikai számunk váratlan visszaadása mögött valamilyen taktikai megfontolás áll – sajnos beigazolódni látszik. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a költségvetési tétel, amit az egyházi státuszunk alkotmánysértő elvételéből csak az egy százalékok felajánlása révén veszítettünk az elmúlt években, ennek a mostani összegnek két-háromszorosát teszi ki. Ezért is pert kellett indítanunk, hogy az elmúlt évek alatt jogtalanul visszatartott egy százalékos felajánlások összegét megkapjuk – írta Iványi hozzátéve, az eredmény kérdéses, és hosszú hónapokat, éveket vesz igénybe.

Arra is kitért, milliárdos tételt jelent az egyházakat megillető költségvetési kiegészítő támogatás, amely az állam által átadott feladatok ellátása alapján járna, ők azonban évek óta nem kapják meg. „Panaszaikra” rendszeres válaszként azt kapják, hogy a magyar állam kártérítést fizetett számukra, ám szerinte az igazság az, hogy az eddig kapott kártérítés csak részleges volt. „A magyar állam csupán a 2017. előtti tartozását óhajtotta elismerni, de például a jogosan járó egy százalékos kötelezettségét már a 2015-ös évből is ki akarja metszeni”.

– 2017. óta tehát semmilyen kártérítést nem fizet a magyar állam, sőt újabb több száz milliós elvonásokat eszközölt, és egyoldalúan, határozott akaratunk ellenére vallási tevékenységet végző egyesületté silányított minket. 2010-ig egyházunknak nem voltak tartozásai, és nem volt számottevő nyeresége sem. Gondjaink kizárólag abból adódnak, hogy a magyar állam minden pártatlan szemlélő által látható módon, politikai megfontolásból vette el egyházi státuszunkat, a diszkrimináció eszközével élve, a maga módján a jogfosztással üldözte és üldözi mai is közösségünket – vélte.

Iványi Gábor hangsúlyozta, hogy a tőlük elvett pénzből nem egyházuk hitéleti tevékenységét finanszírozzák, „hanem a legszegényebbeknek adunk reményt gyógyulásra a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez. Amennyiben a NAV nem látja be úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gáz elzárással várnia kell és szükséges a tárgyalás útjára lépnünk, és nem ad haladékot, akkor márciusban nem tudunk bért fizetni”.  – Mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottainkról, intézményeinkről nem is beszélve. Erre nem válasz az, hogy az állam átveszi feladatainkat. A szelektív államosítás ugyanolyan bűn, mint az általános. Ezzel a tájékoztatással szeretnénk hazai és nemzetközi támogatóinkat értesíteni, s bátorítani, hogy mindenki, ami tőle telik azt tegye meg – zárta közleményét a közösség vezetője.

Iványi Gábor nemrég a Magyar Hangnak arról beszélt, szó sincs arról, hogy visszakapja a korábbi egyházi státuszát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.