Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz erőszakba fogja sodorni az országot

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz erőszakba fogja sodorni az országot

Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. MTI/Máthé Zoltán

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az elmúlt napok több hírét is összevetve úgy látja Gyurcsány Ferenc, hogy „ha így marad, akkor tragédia vár ránk. A Fidesz erőszakba fogja sodorni az országot”.

A Demokratikus Koalíció elnöke egyrészt azt az esetet hozta fel, amikor megszúrtak egy nőt, aki a színművészetis hallgatók ismert maszkját viselte. De kitért arra is, hogy „szétszedik” Tóth Krisztinát, amiért mást adna tizenéves gyerekek kezébe olvasásra, mint a hatalom kultúrpolitikusai. Ismert, az írónő arról beszélt egy interjúban, hogy véleménye szerint ki kellene venni a kötelező olvasmányok közül Jókaitól Az arany embert a nőalakok ábrázolása miatt.

Gyurcsány Ferenc szerint ebből tragédia is lehet. – A feltüzelt rajongók először egyesével, majd kizárólagos igazságuk hitének bódulatában egyesülve nekimennek mindenkinek és mindennek, ami szemben áll saját meggyőződésükkel. Sisteregve buggyan fel az erőszak a széteső szabad világ repedésein – írta.