„Mi a jobb, az oltás, vagy ha meghalunk?” – Zacher Gábor szerint már az sem baj, ha a kínai vakcinával oltanak

„Mi a jobb, az oltás, vagy ha meghalunk?” – Zacher Gábor szerint már az sem baj, ha a kínai vakcinával oltanak

Zacher Gábor (Fotó: Farkas Norbert/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi osztályának volt vezetője korábban az ATV Civil a pályán című műsorában beszélt arról, hogy a jelenlegi körülmények között nem oltatná be magát a kínai vakcinával, mert ködösítenek a kínai és ezért a magyar hatóságok is, és nem tudunk eleget az oltanyagról. Azóta megváltoztatta a véleményét, az ATV-nek szerdán már azt nyilatkozta: a betegségnél minden oltás jobb, a kínai is, ezért „tök mindegy, hogy az öt vakcina közül melyiket kapjuk”

Az ATV Híradónak az orvos arról beszélt: Szerinte a mérleg egyik serpenyőjében a koronavírus-fertőzés, a tüdőgyulladás, a sok szervi elégedetlenség, a lélegeztetőgép, és a halál van, a másikban pedig az a jelenleg öt vakcina, amellyel már Magyarországon is oltanak. Úgy véli, nem kérdés, hogy az oltás felé billen a mérleg nyelve Hozzátette: ha nem lesz átoltottság rövid időn belül, akkor még sok ezer honfitársunk bele fog halni a covidba.

A Magyar Hang megkeresésére azt is hozzátette: azért változtatta meg a véleményét, mert megint dolgozik Covid-osztályon, ezért testközelből látja, ahogy „hullanak az emberek”, és azt is, hogy fiatalok is kórházba kerülnek. „Mi a jobb, az oltás, vagy ha meghalunk?” – tette fel a kérdést.

Az orvos nemrég az ATV műsorában arról beszélt, hogy bizalmatlan a kínai oltóanyaggal szemben. Elmondása szerint miközben a Pfizer vakcina leirata 20 ezer oldal, a kínai oltóanyagé néhány száz, ami azt is mutatja, hogy nagyon keveset tudni róla. Kifejtette azt is, hogy ha a döntéshozók nem ködösítenének és részletes információkat közölnének, beoltatná magát. Szerinte a magyar hatóságok azért ködösítenek, mert ködösítenek a kínaiak is.

A toxikológus már megkapta a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát, tehát már védett. Korábban az Indexnek mesélte el, hogy semmilyen mellékhatást nem tapasztalt a Pfizer-BioNTech oltása után.