Huth Gergely és Villányi Károly lett idén a Jótollú újságíró

Huth Gergely és Villányi Károly lett idén a Jótollú újságíró

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Huth Gergely és Villányi Károly kapja ebben az évben a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat – írja a Médiapiac.

Harmadik éve osztja ki a kuratórium a Médianéző Központ által 2019-ben alapított Jótollú magyar újságíró díjat. A kitüntetést azért hozták létre, hogy a jobboldali, konzervatív sajtó munkatársai is megkaphassák a munkájukért járó figyelmet és elismerést. A díjat elsőként Gajdics Ottó (Karc Fm/Hír Tv), majd Szentesi Zöldi László (Demokrata) és az azóta elhunyt Swendt Pál (Magyar Nemzet) kapták meg.

Idén a díj odaítélésről döntő kuratórium (Nagy Katalin – Magyar Rádió, Néző László – Mediaworks, Szarvas Szilveszter – Pesti Srácok, valamint a korábbi díjazottak, akik automatikusan a kuratórium tagjaivá válnak) Huth Gergelyt, a Pesti Srácok főszerkesztőjét, a Pesti Tv programigazgatóját és Villányi Károlyt, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesét tartották érdemesnek a kitüntetésre.

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója úgy nyilatkozott lapjának, hogy „különösen akkor fontos a nemzeti oldal újságíróinak munkáját elismerni, amikor a demokrácia és jogállamiság nevében a bolsevik diktatúrára emlékeztető módon egzisztenciálisan fenyegetik őket baloldali politikusok”.

A díj alapításának az előzménye, hogy a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, vagyis a Kesma kuratóriumi elnöke, Varga István 2019-ben úgy nyilatkozott, hogy „igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok”. Szavai nagy felháborodást keltettek a kormányoldalon, három nap múlva már nem volt pozícióban.

Címkék: média