Népirtással vádolták meg és jelentették fel Boldogkői Zsolt biológus professzort

Népirtással vádolták meg és jelentették fel Boldogkői Zsolt biológus professzort

Boldogkői Zsolt (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Egy I. Péter nevű alak rendőrségi feljelentést tett ellenem, mert nem tettem eleget a fenyegetőzéseinek. Állítása szerint 966 ember halt meg az mRNS vakcinázás következtében az USA-ban. E tények ellenére én az oltások mellett állok ki” – írja Boldogkői Zsolt legújabb Facebook-bejegyzésében, amelyben jelezte: az őt fenyegető választ is kapott a rendőrségtől, melyben jelezték, hogy iktatták és továbbították azt az illetékeseknek.

Mint ismert, nem ez az első alkalom, hogy a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanárával szemben ellenségesen lépnek fel az oltástagadók. Korábban Boldogkői már több életveszélyes fenyegetést is kapott a közösségi oldalán, azonban a kutató akkor nem tett feljelentést.

Boldogkői most lapunknak elmondta: a fenyegető korábban azt követelte tőle, hogy mondja el az igazságot az embereknek vagy feljelenti őt népirtásért. A professzor azonban ennek nem tett eleget. A biológus jelezte, hogy nem lepődött meg azon, hogy feljelentették, mert már korábban is fenyegetőztek ezzel. Egy blogon például az „egészségügyi önrendelkezési jog megsértésének bűncselekményére való felbujtással” vádolták, azonban nem tud arról, hogy valaki komolyan vette volna azt a feljelentésre buzdítást.