Lázár János: A keleti vakcinák mentették meg 600 ezer ember életét, és a nyugatiak hiánya miatt haltak meg 20 ezren

Lázár János: A keleti vakcinák mentették meg 600 ezer ember életét, és a nyugatiak hiánya miatt haltak meg 20 ezren

Lázár János (Fotó: Lázár János Facebook oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Telefonos interjút adott a Rádió 7 Közös Nevező című műsorának Lázár János, akit többek között a brüsszeli járványkezelésről is kérdeztek. A politikus Facebook-oldalán az érintett témákból öt, általa fontosnak ítélt állítást emelt ki. A vakcinabeszerzés kapcsán úgy vélekedett, hogy életveszélyes döntést hoztak azok a politikusok, akik Brüsszelre bízták magukat.

– Nekünk Magyarországon és Hódmezővásárhelyen is, a fideszeseknek az emberi élet az első – tette hozzá a volt kancelláriaminiszter.

Szerinte európai választópolgárok halnak meg az Európai Bizottság döntése miatt, majd Nagy-Britanniát hozta fel példának, ahol 50 százalék fölötti az átoltottság. – Ha Nagy-Britannia az EU tagja maradt volna, bizton állítható, hogy több brit állampolgár halt volna meg – mondta Lázár.

A volt hódmezővásárhelyi polgármester szerint Brüsszelben teljes az irányítási káosz, majd megvédte a magyar vakcinapolitikát: „a keleti vakcinák eddig 600 ezer magyarnak mentették meg az életét, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig 20 ezer magyar vesztette életét”.

Ezenkívül beszélt még a vásárhelyi vasútvillamosról, amely szerinte országos ügy lett, egyre több várost érdekel, és sokan szeretnének hasonló fejlesztést.  Arról is szót ejtett, hogy Makón fejleszteni fogják a fürdőt, és ápolni fogják a Makovecz-örökséget. A vásárhelyi állapotok kapcsán szomorúnak nevezte, hogy a város megválasztott polgármestere „háborúzik” azok ellen, akik nem rá szavaztak.

Mint megírtuk, kedden újabb, több mint 165 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Az újabb adagokkal együtt a Magyarországra szállított vakcina adagok mennyisége megközelíti az 1,5 milliót.