Orbán Viktor: Lesz még két-három nehéz hetünk

Orbán Viktor: Lesz még két-három nehéz hetünk

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök exkluzív interjút ad Volf-Nagy Tündének az M1 aktuális csatorna stúdiójában az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisán 2021. március 31-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A nyitás egy csalóka kifejezés, nyitni lépcsőzetesen lehet, úgy lehet újrandítani az országot és a gazdaságot. A 2,5 millió beoltottat pedig egy erkölcsi törvény jelölte ki számunkra. Nem szabad újraindítani az országot, amíg a leginkább életveszélyben lévők nem kapták meg az oltás – mondta Orbán Viktor az M1-nek adott interjújában szerda este. Úgy számolnak, hogy a 65 éven felüliek közül a regisztráltak addigra be lesznek oltva – tette hozzá.

Először mindenkit arra kérünk, tartsa be a szabályokat – mondta. – Tömeges a fertőzés, és ezt már bizony a zárások és a korlátozások csak lassítani tudják, megállítani már nem. Tavasszal elég volt korlátozásokat bevezetni, és azzal meg lehetett állítani a fertőzést, de ez nem olyan vírus. Itt most csak lassítani tudunk, ha korlátozunk. Egyetlen orvosság van, egyetlen módon tudjuk megállítani, nem egyszerűen csak lassítani, hanem megállítani vagy megölni ezt a vírust, ez pedig az oltás, ezért most minden erőnket az oltásra kell összpontosítani – mondta.

Nem rossz optikájú, hogy már a nyitásról beszél a kormány, amikor ennyien meghalnak? – kérdezték a kormányfőt. – Amikor újraindításról beszélek, a közösségek újraindítására is gondolok. Üzemeket, boltokat újraindítani nem megy egyik napról a másikra, ezért fontos, hogy az emberek el tudják tervezni, hogy mikor történik ez. Ahogy a szülőknek is – válaszolta.

A halálozási statisztika mikor billenhet át? – Az oltás segít egyedül, fontos nagyon, hogy az oltásellenes hangoknak ne adjunk hitelt. Az oltás ellen beszélni nem csak hiba, hanem bűn is – mondta. Azt kérem mindenkitől, hogy hagyjuk az embereket, hogy elmenjenek oltatni – tette hozzá.

Albert Camus A pestis című könyvéből vett idézettel vezette fel a műsorvezető azt a kérdést, hogy mennyi tartalék van az egészségügyben, ahol az orvosok, ápolók nagyon kimerültek lehetnek. Az idézet így hangzott: „Ha az ember csak négy órát alszik, akkor nem érzelgős. Olyannak látja a dolgokat, amilyenek, az igazság szerint.” „Hát én is négy órát szoktam aludni, és nem vagyok híján azért a romantikának” – válaszolta a miniszterelnök.

– Emeljük meg a kalapunkat az egészségügyi dolgozók előtt – mondta. Rajtuk nem fog múlni egyetlen emberélet sem – tette hozzá. Úgy látja, hogy vezényléssel lesz elég ember, működni fognak a kórházaink. Hozzátette: sokkal jobb állapotban van a magyar egészségügy, mint gondolták korábban. A koronavírus miatt elkülönített ágyak fele szabad – tette hozzá kijelentve, lélegeztetőgépből is van bőven.

– Nem most van itt az ideje, hogy bemenjünk a kórházakba kamuvideókat gyártani – mondta Kovács Zoltán szavait megismételve, alighanem a független sajtó reggeli petíciójára utalva.

– Amikor az első oltást megkaptam, másnap bementem dolgozni – válaszolta a pedagógusok aggályaira reagálva, mely szerint ha jövő héten kezdik el oltani őket, korai lehet az iskolák április 19-ei nyitása, még nem alakul ki bennük védettség a vakcináktól. – Teljesítettük a szakszervezetek kérését, hogy kapjanak oltást, legalább egy héttel az újranyitás előtt megkapják a vakcinát – húzta alá.

Elmondta, 42 ezer olyan kismamánk van, aki fel tudja venni az oltást, és szerinte teljes az egység a mögött, hogy őket beoltsák.

A számok nem néznek ki jól

Arra is kitért, egészen biztos volt benne, hogy nem lesz elég vakcina, ezért fordult keletre. – Szlovákiában ráment a miniszterelnök, én még itt ülök – mondta. – Ha mi nem rendeltünk volna kínai és orosz vakcinákat, ott lennénk, ahol most a nyugatiak vannak. Jól döntöttünk, de nem volt kockázatmentes – jegyezte meg. Azt viszont elismerte, a németeknek igazuk lehet, áprilisban nagyobb mennyiségű vakcina érkezhet nyugatról, május elején pedig több vakcinánk lesz, mint amennyien vagyunk.

– A számok nem néznek ki jól, az oltás még nem tudta letörni a járványt, de ahogy nő az oltott emberek száma, úgy haladunk – tette hozzá a jelenlegi helyzetet értékelve. Szerinte húsvét után meglesz a 2,5 milliós beoltottság, ki tudjuk nyitni az iskolákat és a boltokat az új rendszerrel, aztán jöhetnek a következő lépések. – Mindig egy héttel a következő lépés előtt tájékoztatni fogom a nyilvánosságot – ígérte meg.

Azt is állította: „Legalább 100 ezer munkahelyet létre kell hoznunk, ezt tartjuk és vállaljuk. Sőt, én azt gondolom, hogy még többet is tudunk, mint amennyi elveszik.”

– Egy győzelem kapujában állunk, azt gondolom, lesz még két-három nehéz hetünk, a nyarunk pedig szép, napos és vidám lesz – mondta. – Higgyék el, karnyújtásnyi távolságra van, hogy visszakapjuk a régi életünket – vélte jelezve, meggyőződése szerint a nyár végére biztosan visszatérhetünk ahhoz.

Miért fontos a találkozó Salviniékkel? – Sokan vagyunk, akiknek nincs, vagy széttöredezett képviseletük van Európában. Ezen szeretnénk változtatni – válaszolta.

A kormányfő legutóbb múlt pénteken nyilatkozott a közmédia rádiójának, akkor arról beszélt, szabad nyarunk lehet.