A politikai vezetők felelősségre vonását ígéri a DK

A politikai vezetők felelősségre vonását ígéri a DK

Arató Gergely, a DK képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 16-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy ha bekövetkezik a kormányváltás, akkor több jelenlegi kormánytagnak is bíróság előtt kell felelnie azért, amit a koronavírus-járvány alatt tett, illetve elmulasztott megtenni.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese szerdai, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Magyarország már az elmúlt hetekben is „világelső” volt a koronavírus-járvány miatti halálozásban, és több mint húszezer ember vesztette életét a pandémiában. „Szerdán újabb fekete nap jött el, amikor 24 óra leforgása alatt 302 koronavírus-fertőzött magyar hunyt el” – tette hozzá.

Az MTI által is idézett képviselő úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy a „világ legrosszabbul védekező kormányának” felelősségéről beszéljenek. – Orbán Viktor miniszterelnöknek, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek, Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének és Pintér Sándor belügyminiszternek független bíróság előtt kell majd felelnie azért „a nemzeti tragédiáért, amit a harmadik hullámban okoztak” – jelentette ki.

Arató Gergely azt mondta, nem fogják hagyni, hogy ezek a politikai vezetők az egészségügyi dolgozók mögé bújjanak. „Az orvosok, a nővérek, az ápolók olyan hősök, akiket a saját vezetőik hagytak cserben” – tette hozzá.