Gyurcsány Ferenc is megkapta az oltást – A Pfizer vakcináját

Gyurcsány Ferenc is megkapta az oltást – A Pfizer vakcináját

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a 2021. január elsejei bejegyzésének fényképén (Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Megkapta a Pfizer vakcinájának első dózisát Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke ezt maga jelentette be a Facebook oldalán. Mint írta, „ment, mint a karikacsapás”.

Az ellenzéki politikus kifejtette, hogy a megadott idő előtt öt perccel érkezett az oltópontra. Ott orvostanhallgatók sokasága segít mindenkinek, szerinte végtelenül udvariasak voltak. Aztán talán két perc múlva már kapta is a vakcinát. Az egész – mint írta – nem volt tíz perc.

Gyurcsány Ferenc szerint amit a kormány nem tud kezelni, azt a túlhajtott egészségügyi dolgozók oldják meg. Nélkülük ma nem működne az ország, felkészülten, udvariasan tette mindenki a dolgát. – Megér tíz percet, egy órát, ha utazni kell akkor pár órát az élet! Oltassák be magukat! Regisztráljanak! Vigyázzanak magukra, vigyázzanak a többiekre! – biztatott mindenkit.

A politikus azt is megosztotta, hogy a Pfizer vakcináját kapta, néhány hónap múlva jön a következő dózis