Navracsics „rosszindulatúnak” nevezte Lázár mondatát

Navracsics „rosszindulatúnak” nevezte Lázár mondatát

(Fotó: Flickr.com/ActuaLitté)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem tudja értelmezni Navracsics Tibor azt a mondatot, hogy a nyugati vakcinák késlekedése miatt húszezer ember halt meg – derült ki a Keljfeljancsi című műsorból, ami a 168.hu (korábban 168 Óra) felületén fut. Ismert, a volt kancelláriaminiszter nemrég úgy fogalmazott, nem a keleti oltóanyagok megléte, hanem a nyugatiak hiánya az igazi probléma. A keletiek eddig hatszázezer magyar életét menthették meg, míg a nyugatiak hiánya húszezer ember halálát okozta – fogalmazott Lázár.

A hódmezővásárhelyi politikussal hagyományosan nem a legbarátibb viszonyt ápoló Navracsics erre úgy reagált Fiala János műsorában: a keleti vakcinák is késlekedtek, és nem lehet tudni, ezek hiánya miatt hányan vesztették életüket. Illetve sokan megmenekültek a nyugatról érkező oltóanyagok miatt is, mondta a volt miniszterelnök-helyettes, példaként a saját szüleit említve.

– Nem fogok egy ilyen hírt megvenni, hogy húszezer ember halt meg a nyugati vakcinák késlekedése miatt. Ez egy rosszindulatú beállítása a dolgoknak – jelentette ki Navracsics Tibor.

A volt uniós biztos egyúttal kritizálta a baloldalt is, gusztustalannak nevezve, hogy az ellenzék tömeggyilkosnak állítja be a kormányt. Pedig a korábbi katasztrófák idején, például a 2013-as árvíz alatt még összefogást lehetett látni, mondta. A politikus nem lát sok esélyt a párbeszédre, szerinte pedig az ellenzékkel szembeni jelzők sosem olyan kemények, mint amiket a Fidesz kap.

A jelenleg a veszprémi európai kulturális főváros-projektet felügyelő Navracsics elmondta azt is, sajnos a kulturális híreket kevéssé tekintik fontosnak a magyar és európai újságírók, inkább a belpolitikával vagy pénzüggyel foglalkoznak. Az olvasók egy része nem a világról akar tudomást szerezni, csak megerősítést keres a véleményéhez – tette hozzá.