Rusvai Miklós: Túl vagyunk a járvány csúcsán

Rusvai Miklós: Túl vagyunk a járvány csúcsán

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Júniustól már teljes nyitás lehet, ha ilyen ütemben halad az immunizálás – ezt mondta Rusvai Miklós virológus az ATV Híradójának. Úgy vélte, a magyarországi koronavírus-járvány csúcsán is túl vagyunk már.

A virológus a csatornának arról beszélt, hogy a brit mutánsnál 80 százalék fölötti átimmunizáltságra van szükség ahhoz, hogy biztonságban legyünk, ez szerinte nyárra meglesz. Ha mégsem, akkor a nyár a kezünkre játszhat a száraz, meleg idővel, ami a koronavírus elpusztításában segítséget nyújt. A fertőzőképessége ugyanis ennek a vírusnak akkor is alábbhagy, ha a brit variánsról van szó.

– Senkinek sem kell attól félnie, hogy az arca félig fehér, félig lebarnult lesz a nyáron. Úgy gondolom, hogy maszk nélkül nyaralhatunk, maszk nélkül napozhatunk, maszk nélkül járhatunk vendéglőbe, uszodába és bármilyen szórakozóhelyre – mondta. Reményei szerint a nagy rendezvények is megtarthatók lesznek már, beleértve a sportrendezvényeket is, akár az olimpiát. – Mihelyt az iskolának vége, a maszkviselésnek is vége lehet – közölte.

Rusvai Miklós kitért arra is, hogy a járvány harmadik hullámának csúcsán túl vagyunk, ezzel a magyarországi koronavírus-járvány csúcsán is túl vagyunk. Az, hogy a húsvét alatt sokan megmozdultak, két hét múlva egy kis megtorpanást idézhet elő a statisztikai adatok lefelé haladó tendenciájában és ugyanez lehet az április 19-i iskolanyitás után nagyjából két héttel is. – Tartós tendenciaként innentől kezdve a kedvező irányt, a halottak, a lélegeztetőgépen és kórházban lévők számának csökkenését fogjuk látni”– mondta.

A legfrissebb, vasárnap reggel közölt adatok szerint már 2 312 501 ember kapta meg a vakcinát, közülük 905 117-en már a második dózist is. Ugyancsak vasárnap délelőtt Orbán Viktor azt közölte, a húsvét utáni első-második napon meglesz a 2,5 milliomodik beoltott.