Dobrev Klára heteken belül dönt a miniszterelnök-jelöltségről

Dobrev Klára heteken belül dönt a miniszterelnök-jelöltségről

Dobrev Klára (Fotó: Demokratikus Koalíció)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A koronavírus-fertőzésen átesett, és azóta felgyógyult Dobrev Klára mindenkit arra buzdított az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy oltassa be magát. A DK politikusa az Európai Gyógyszerügynökség által bevizsgált vakcinákat ajánlotta. Hangsúlyozta, hogy az első oltás nem jelenti azt, hogy nem fertőzhet tovább az ember, ezért fokozott óvatosságra intett mindenkit.

– Vigyázzunk egymásra, mivel a kormány nem vigyáz ránk. Tragikus a helyzet – jelentette ki, majd hozzátette, Orbán Viktor a koronavírusból sporteseményt csinál. Semmi mást nem hallani tőle, minthogy kit előztünk meg.

Dobrev arról is beszélt, hogy Brüsszelben a lélegeztetőgépen lévők 30 százaléka, Szlovákiában 47 százaléka hal meg. Takács Péternek, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettesének nyilatkozatára utalva elmondta, Magyarországon nem az orvosok hibájából hal meg a lélegeztetőgépre került Covid-betegek döntő többsége, hanem azért, mert nem tudják az ellátást biztosítani ilyen telítettség esetén. (Takács nyilatkozata szerint a lélegeztetőgépre kerültek 80 százaléka veszíti életét.)

Dobrev szerint az ellenzék azért is erősödik, mert ebben a helyzetben a kormány vadászati kiállításra költ, nem tömeges tesztelésre.​

Esetleges miniszterelnök-jelöltségére utalva azt mondta, még soha nem állt ilyen közel a döntéshez. „Kérdezze meg tőlem pár hét múlva!” – jelentette ki sejtelmesen.