Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Árván maradt diákjain segítene a pécsi iskola

Szerző: | 2021. április 19., 11:00 | Belföld

Árván maradt gyerekek. Képünk illusztráció! (Forrás: Shutterstock)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Néhány nap különbséggel két diák is árván maradt március végén a Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola tanulói közül, testvéreikkel együtt összesen kilencen osztoznak ezen a sorson. Az intézmény mindent megtesz, hogy segítsen kilátástalan helyzetbe került tanulóin.

HIRDETÉS - AIP

Az egyik családban egy 51 éves édesanya halt meg, aki hat gyereket nevelt egyedül. Mint azt dr. Molnárné Szoldatics Katalin, az iskola igazgatója a Magyar Hangnak elmondta, a gyerekek közül pillanatnyilag egy jár hozzájuk, míg a nagyok közül korábban többen is az intézmény diákjai voltak. A családban az érintett tanulón kívül egy kiskorú van még, a másik négy testvér már nagykorú. Mindannyian együtt élnek.

HIRDETÉS
HIRDETÉS - 8

A gyerekek nagy bajban vannak: amikor a szüleik elváltak, az apa tetemes adósságot hagyott maga után. Édesanyjuk egyedül próbált megbirkózni az extra terhekkel – amellett, hogy el is kellett valahogyan tartani őket. Később a nagyobb gyerekek próbáltak segíteni neki, de nem sikerült zöld ágra vergődniük. Jelentős közüzemi tartozásaik vannak, az ingatlan, amiben élnek, végrehajtás alatt áll. A családnak a tragédiától függetlenül is meglehetősen kilátástalan volt a helyzete, ezt tetézi most az édesanya halála.

Az iskola eddig is támogatta őket, ahogy tudta, amibe a szociális segítőszolgálatot is bevonták – mondta el lapunknak Szoldatics Katalin. Hozzátette: az édesanya a gyerekeiért élt, szerette volna, hogy többre vigyék, mint ők. A gyerekek jó képességűek, szorgalmasak, jól tanulnak. És minden körülmények között szeretnének együtt maradni.

Megemlítem az igazgatónőnek a pálfai négy árva gyerek történetét, amelyről korábban beszámoltunk újságunkban. Ők is szerettek volna mindenképpen együtt maradni. Mivel egyikőjük sem volt nagykorú, amikor édesanyjuk után az édesapjuk is elhunyt, a legidősebb lány vőlegénye vette gyámság alá a testvéreket. Így megúszták, hogy nevelőszülőkhöz szórják szét őket. A pécsi gyerekek háza is nagyon rossz állapotban van, az igazgatónő ez ügyben felvette a kapcsolatot a város vezetésével. Szeretnék az árvák lakásgondját úgy megoldani, hogy az hosszú távon is jó legyen. Ez azért is fontos, nehogy a gyerekek azért ne maradhassanak együtt, mert nincs megoldva a lakhatásuk. Szoldatics Katalin optimista, nagyon reméli, hogy találnak megoldást a problémára. Mint mondta, már most nagy az összefogás a városban, ami megható. A pálfai árvákhoz hasonlóan itt is a tervek szerint az egyik nagykorú testvér veszi majd gyámság alá a kiskorú gyerekeket, hogy együtt maradhassanak.

A pécsi árvák jelenleg együtt laknak a házban, ahol eddig is éltek, a családsegítő szolgálat rendszeresen látogatja őket. Az igazgatónő már az édesanya kórházba kerülésekor kérte a szakembereket, nézzenek utána, van-e a gyerekeknek élelmük, van-e felnőtt körülöttük, rendben vannak-e. A családsegítő munkatársai azóta naponta járnak a házhoz. Az iskola vezetésének is napi kapcsolata van velük, mint arra dr. Molnárné Szoldatics Katalin felhívta a figyelmet, a hozzájárulásuk nélkül nyilatkozatot sem adott volna lapunknak. A hat egyedül maradt gyerek szeretne megszabadulni a rossz életkörülmények emlékeitől, ezért ha lehetőség nyílik rá, elköltöznének. A házban, ahol jelenleg laknak, minden zug, minden tárgy édesanyjuk hiányára emlékezteti őket, szívük szerint ezért is máshová mennének lakni, ha lehet.

A Covid-19 miatt tragédiát elszenvedett másik családban félárva lett egy hatodikos ikerpár és egy tizenöt éves lány. Ők 45 éves édesapjukat vesztették el koronavírus-fertőzés következtében. A tragédia azért is megrázó, mert a férfi makkegészséges volt, nem szenvedett semmilyen krónikus betegségben. Az ikrek a Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola tanulói, de a nővérük is oda járt korábban. Ahogyan egyébként a most elhunyt szülők, a hatgyermekes anya és háromgyermekes apa is. Ennek következtében a tanintézet dolgozói és diákjai még inkább magukénak érzik a gyászt. Szülők halálakor nem szokták, de most kitették a fekete zászlót az iskola épületére. Mint a direktor elmondta: ezzel is szeretnék kifejezni az együttérzésüket.

A 45 évesen elhunyt apuka mindhárom lánya sportol, táncolnak, az ikrek asztaliteniszeznek, bajnokságokat nyerve. Ha tudják folytatni, szép jövő előtt állnak. Erre van esélyük, mert már kaptak egy felajánlást: a sporttal kapcsolatos minden kiadásukat átvállalná egy támogató. A félárván maradt diákok rendezett körülmények között élnek, az édesanyjuknak van munkája. Ebben a családban szerencsére vannak nagynénik, nagybácsik, nagyszülők is. – Nagyon nagy tragédia ez így is – mutatott rá Szoldatics Katalin –, hiszen a szülő elvesztése feldolgozhatatlan, ráadásul kamaszkorú gyerekekről van szó, akiknek amúgy is labilis a lelkük. Mérhetetlenül nehezen élik meg apjuk elvesztését, de mégis körülöleli őket egy támogató, összefogó, szerető háttér, ami a másik helyen hiányzik.

Az igazgatónő jóvoltából a hat gyereket segíteni fogja egy pénzügyi tanácsadó szakember a helyi Rotary Club közreműködésével. A gyerekek – mindkét család esetében – az önkormányzat révén jogi segítséget is kapnak, mert hagyatéki, ingatlannal kapcsolatos, egyéb ügyeket kell intézni – nyilván erre sincs pénzük és nincsen gyakorlatuk sem az ilyen ügyek intézésében. A cél az – mondta Szoldatics Katalin –, hogy megbízható segítők legyenek mögöttük, olyanok, akikben meg lehet bízni.

Az iskola mindezek mellett külső pszichológusi segítséget is kért, mert az iskolapszichológus csak azokkal tud foglalkozni, akik az intézménybe járnak. Itt viszont mindkét esetben családterápiára is szükség lenne. Egy tragédia után más és más a gyerekek igénye, így vannak köztük, akik most az iskola vezetésének jóváhagyásával kicsit pihenhetnek, mások viszont belevetették magukat a tanulásba. Mert az legalább eltereli a figyelmüket.

Az igazgatónő szerint a kilenc gyereken pillanatnyilag leginkább pénzadományokkal lehet segíteni. Abban az esetben, ha a hat árva lakhatása megoldódik, akkor majd a berendezésnél szükség lesz bútorokra, háztartási gépekre is, de ez egyelőre még a történet egy távoli fejezete. Mindkét családnak hosszú távú, rendszeres anyagi támogatásra lenne szüksége, hiszen ezek a gyerekek még jó néhány évig kiskorúak lesznek és nem rendelkeznek önálló keresettel. Amire az iskola most gyűjt, az a temetési költség, az átmeneti időszak finanszírozása, a hat árva esetében a lakhatási gondok megoldása, azt viszont, hogy a távolabbi jövőben miként tudnak majd megélni, egyelőre nem látni.

Ha valaki támogatni szeretné a gyerekeket, az UniCredit Bankban vezetett számlaszámra való utalással teheti meg. Az adományok nem közvetítőkhöz, hanem közvetlenül a családokhoz futnak be.
A három gyermekes család számlaszáma: 10918001-00000064-83790005. Tulajdonos: Nagy.
A hat gyermek számlaszáma: 10918001-00000084-94440007. Tulajdonos: Szekeres.

Ez a cikk a Magyar Hang 2021/16. számában jelent meg április 16-án.

HIRDETÉS - AIP

Címkék: árvaság, Molnárné Szoldatics Katalin, Pécs, Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola


Olcsóbb lesz a Bubi

Olcsóbb lesz a Bubi

Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer, a havi és éves bérletek árai a felére csökkennek.

HIRDETÉS

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Jordán Ferenc

Jordán Ferenc (Fotó: Az élet, meg minden)

Árnyék podcast – Vörös tér, Budapest

Pin It on Pinterest