Hat év börtönre ítélték az SZFE-s maszkos nőt megkéselő férfit

Hat év börtönre ítélték az SZFE-s maszkos nőt megkéselő férfit

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hat év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a csepeli bíróság azt a felfegyverkezve elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal, valamint súlyos testi sértés kísérletével vádolt Ó. Bencét, aki február 25-én késsel sebesítette meg egy SZFE-maszkos nő arcát a 151-es buszon, közölte a 24.hu megkeresésére Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

A február 25-i támadás előzménye volt, hogy a sértett nő egy ablak melletti ülésen ült, arcát pedig a tiltakozást kifejező maszkkal takarta el. Az autóbuszon utazott egy 37 éves férfi is, aki felfigyelt a maszkra, majd odalépett viselőjéhez és szidni kezdte. Egyre fenyegetőbbé vált, végül elővett egy kést, és azzal az arcán megszúrta az áldozatát. Az autóbusz ekkor érkezett meg a csepeli Szent Imre téri megállóba, ezt kihasználva a gyanúsított elmenekült. A mentők a nőt kórházba vitték, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A budapesti nyomozók nyolc órán belül elfogták a támadót és felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt felelősségre vonták. Mint kiderült, a gyanúsított büntetett előéletű és már követett el a mostanihoz hasonló bűncselekményt egy korábbi aláírásgyűjtés helyszínén. Az ügyészség amiatt börtönbüntetést indítványozott, a bíróság azonban tavaly novemberben pénzbüntetést és közérdekű munkát határozott meg. Az ügyész fellebbezett, a másodfokú eljárás még zajlik.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé pénteken Ó. Bencét, aki részben beismerte a bűnösségét és bocsánatot is kért áldozatától a mai tárgyaláson a csepeli buszon történtek miatt.

A Telex arról ír, hogy a férfit minden vádpontban bűnösnek mondta ki első fokon a bíróság. Ó. Bencét hat év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, és csak a büntetése kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra. A férfinek börtönben kell letöltenie büntetését, és a bírósági döntés értelmében a bűnügyi költséget is neki kell megfizetnie, jelentette a tárgyalásról a helyszíni tudósítójuk. A döntés nem jogerős.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a 24.hu-val azt közölte, hogy az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője pedig felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság az ügyész indítványára fenntartotta a terhelt letartóztatását.