Az ATV bojkottjára szólított fel Tamás Gáspár Miklós

Az ATV bojkottjára szólított fel Tamás Gáspár Miklós

Tamás Gáspár Miklós (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nyílt levelet tett közzé a Klubrádió honlapján Tamás Gáspár Miklós, amelyben bírálja az ATV csoportot, amelynek a kormányzat a Klubrádió korábbi frekvenciáját juttatta. A filozófus azt javasolja, hogy azok, akik bármilyen értelemben ellenzékiek vagy függetlenek vagy pártatlanok, egységesen bojkottálják az ATV csoport minden médiavállalkozásának minden adását, és az ott dolgozó újságírók és más munkatársak lehetőleg mondjanak föl.

Ha az ATV ellenzéki, netán pártatlan lenne, nem törekedett volna rá, hogy a Klubrádió frekvenciáját megszerezze – egyébként emberibb körülmények között konkurens kormánypárti rádió se pályázott volna a jogtalanul elkobzott frekvenciára, kollegiális, szakmai szolidaritásból és igazságérzetből, nem hogy az állítólag „ellenzéki” szaktársak – vélekedik Tamás Gáspár Miklós, aki azt javasolja, hogy a bármilyen értelemben ellenzékiek vagy függetlenek vagy pártatlanok, egységesen bojkottálják az ATV csoport minden médiavállalkozásának minden adását, és az ott dolgozó újságírók és más munkatársak lehetőleg mondjanak föl. Különösen az értelmiségieknek, szakértőknek, közéleti szereplőknek és a fellépő művészeknek címezte ezt a felszólítást, akik számára kisebb kellemetlenség lehet a bojkott, ám szerinte az ellenzéki politikusoknak is ez lenne a dolga:

– Bonyolultabb a helyzete az ellenzéki politikusoknak, akiknek szükségük van a médiaszereplésekre a választási kampány megkezdésével (ami már megtörtént), hiszen őket főleg csak az ATV egy-két műsora engedi a nyilvánosság elé. Ez az ATV-nek csak ürügy, de az ellenzéki politikusoknak életszükséglet. Ezt megértem. De néha áldozatot kell hoznia az embernek az elveiért. Szerintem ellenzékiek nem szónokolhatnak az ATV-ben, mert ez az együttérzés megtagadása lenne a Klubrádióval és hallgatóival szemben – fejtette ki a filozófus.

– Az ATV vezetőinek joguk van megváltoztatni politikai nézeteiket, elkötelezettségüket, szövetségeseiket. Ez csak rájuk tartozik. De együttműködni az antidemokratikus kormánnyal egyik szakmai-üzleti-politikai vetélytársuk tönkretételében: ez más. Ez megbocsáthatatlan. (....) Nem lehet ezek után úgy villogni az ATV képernyőjén, mintha nem történt volna semmi. Ugyanaz történt, mint a Népszabadsággal, a CEU-val, a Magyar Tudományos Akadémiával, az SZFE-vel és még számtalan autonóm intézménnyel, közülettel. A demokráciaellenes hatalom most a Klubrádióra sújtott le. Aki az ATV-ben nyilatkozik ezentúl (bármilyen színvonalasan), cinkosa lesz ennek a megvetendő akciónak. Egyértelmű, következetes, szívós, hosszan tartó bojkottra van szükség. Legalább addig, ameddig a Klubrádió vissza nem nyeri a frekvenciáját. Vagy még tovább – vélekedik Tamás Gáspár Miklós.

„Nem ismerünk a Médiahatóságnak olyan frekvenciadöntését, ami ne közvetlenül a kormány érdekeit szolgálná. Ez a döntéshalmaz, amiről most beszéltünk, szintén ebbe a sorba illeszkedik” – mondta Hargitai Miklós, a Magyar Újságírószövetség (MÚOSZ) elnöke a 168.hu Keljfeljancsi című reggeli műsorában hétfőn. Hozzátette: „Aki frekvenciát kap a médiahatóságtól, az legalábbis gyanakodjon rá, hogy valami olyasmit csinál, amivel a kormánynak vagy a kormánypártnak az érdekeit szolgálja”.