Naponta kell bújniuk a vendéglősöknek a kormányrendeletet

Naponta kell bújniuk a vendéglősöknek a kormányrendeletet

Vendégek érkeznek a Gyulai Várfürdőből még a koronavírus járvány előtt (Fotó: Lukács Csaba/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Negyvenöt oldalas tájékoztatót tett közzé a honlapján a Magyar Turizmus Zrt arról, hogy a szállodák, éttermek, kaszinók, fürdők és más intézmények hogyan kezeljék a négymillió beoltott után előállt új helyzetet. A Jogértelmezés a turizmus újraindításához című kiadványból kiderül, hogy az érintetteknek napi gyakorisággal kell bújniuk a Nemzeti Jogszabálytárt és a kormány honlapját – utóbbit akár órákig is megtehetik, mert egyelőre mi sem találtuk a keresett információt.

A szállodák és éttermek kevés kivétellel csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személyeket fogadhatnak, ám a kevés kivétel egy részének megállapítása egyelőre lehetetlen feladat. 

A javaslat szó szerint így fogalmaz: „koronavírus ellen védett személynek a magyar hatóság által kibocsátott védettségi igazolvánnyal rendelkező személy, valamint azon személy minősül, aki olyan állam által kiállított védettségi igazolással rendelkezik, amely állam által kiállított védettségi igazolást Magyarország elismeri és ennek tényét a külpolitikáért felelős miniszter a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésében kiadott rendeletében megállapította, és a koronavírus elleni védettségét a részére kiállított koronavírus elleni védettségi igazolás bemutatásával igazolja. Itt szükséges azonban felhívni, különösen a szálláshelyek és a vendéglátó üzletek figyelmét arra, hogy a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásának megállapításáról szóló KKM rendeletet a Nemzeti Jogszabálytárban akár napi szinten is szükséges ellenőrizni. Az elfogadható külföldi okmányok mintái megtalálhatóak a kormány hivatalos honlapján.” 

Jelenleg négy országgal van ilyen megállapodás (Szerbia, Montenegró, Szlovénia és a Bahreini Királyság). A fenti országok között egyedül Szerbiában él jelentős számban magyarság és eddig kimaradt a megállapodásból Ukrajna, Szlovákia és Románia is. Szerdán Szijjártó Péter tárgyalt Gyulán Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel, de konkrétumot egyelőre nem jelentettek be. A Maszol erdélyi portál cikke szerint pedig szóba került a román-magyar találkozón a koronavírus elleni oltási igazolás kölcsönös elismerésének kérdése, és remélhetően már a közeljövőben megállapodás születik erről. „Ha ez megtörténik, akkor az oltási igazolással rendelkező erdélyi magyarok zavartalanul beutazhatnak Magyarországra, és igénybe vehetik mindazokat a szolgáltatásokat, amelyeket a magyarországiak számára az úgynevezett védettségi igazolvány biztosít – olvasható a portálon. 

Mindenesetre hiába van négy országgal megállapodás, azok esetében sem könnyű a vendéglősök-szállodások helyzete: mi hétfőn délelőtt megpróbáltuk megtalálni a kormány honlapján a mintákat, de az „elfogadható külföldi okmányok” kifejezésre indított keresésünkre azt a választ kaptuk, „nincs találat a keresett paraméterekre”. Így hiába érkeznek széles tömegek például a bahreini királyságból a hazai welnesshotelekbe, a recepciós egyelőre nem tudja ellenőrizni, hogy a bemutatott oltási igazolás hasonlít-e az eredetire.

Ez az állapot olyan egészen abszurd helyzeteket eredményez, mint amilyet az egyik határon túli magyar olvasónk jelzett: ő már februárban megkapta az oltásokat Erdélyben, és egy debreceni klinikán korábban elvégzett beavatkozás után most jönnie kell(ene) kontrollra. A magyar egészségügyi behívónak köszönhetően nem kerül karanténba a határátlépés után (a romániai oltási igazolás, hiába uniós tagállam, egyelőre nem mentesít a karantén alól – a szerk.), de szállodát nem foglalhat. A baj az, hogy pupillatágítókat kap a vizsgálat során, vagy így kellene átvezetnie valahogy a határon, az első romániai szállodáig. Ezzel nem csak saját magát, de a többi magyar közlekedőt is veszélyeztet, a jogalkotó pedig nem orvosolja a helyzetet – a román állampolgár, hiába kapta meg mindkét oltását, csak üzleti céllal mehet nálunk szállodába.

Nem lesz egyszerű a vendégek szétválasztása sem: ha például valaki üzleti céllal foglal egy szobát, csak a teraszon reggelizhet, ellentétben azokkal, akiknek van magyar védettségi igazolásuk. Hasonló a helyzet a szálloda wellness-részlegével is: üzleti utazók nem, csak plasztiklapos vendégek vehetik igénybe. Jó kérdés, hogy ezt miként lehet ellenőrizni.

Jó hír, hogy a játékkaszinóban, illetve a kártyateremben az ott dolgozókon kívül csak olyan vendégek tartózkodhatnak, akik megfelelő védettséggel rendelkeznek a vírus ellen, és ezt megfelelően igazolták.