Baranyi Krisztina: Továbbra sem tárgyalnak velünk a Fudan Egyetemről

Baranyi Krisztina: Továbbra sem tárgyalnak velünk a Fudan Egyetemről

Baranyi Krisztina (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem tudja Ferencváros polgármestere, hogyan helyeznék el önkormányzati telkek nélkül a Fudan Egyetemet Budapesten. Baranyi Krisztina erről azt követően nyilatkozott lapunknak, hogy kedd este kijött egy kormányhatározat arról: az érintett részt úgy határolnák le a Déli Városkapu Fejlesztési Program területéről, hogy a megvalósításhoz „szükséges fejlesztési terület kialakítása állami vagyoni körön kívüli területek bevonását ne igényelje.” Eddig úgy volt, hogy az érintett terület egy része a IX. kerület tulajdonában, illetve részben magántulajdonban áll, viszont a beruházáshoz a kerület vezetése nem járul hozzá, ahogy a főváros sem támogatja. Még népszavazást is terveztek Baranyi Krisztináék a kérdésben arról, lehessen-e önkormányzati telkeken hasonló építkezést kezdeni.

– Továbbra sem kaptam semmilyen információt a Fudan Egyetemről azon kívül, ami eddig a nyilvánosságra került – mondta lapunknak a polgármester. Így jelenleg is úgy tudja, hogy huszonhat hektáron tervezik az intézményt megépíteni, ami pontosan megegyezik a Diákváros lehetséges területével. Baranyi feltette a kérdést: „hogy nézne vajon ki, ha a kettő tényleg együtt épülne fel? Az egyetemi épületek mellett lenne több üres telek? A Diákváros húsz-harminc százaléka lenne önkormányzati terület. Így nem tudja, miként lenne az ötlet megvalósítható önkormányzati telkek nélkül”. Baranyi hozzátette, a népszavazás terve továbbra is áll, ha pedig nem kérik a telkeiket, akkor más kérdést fognak feltenni.

Milyen esetben tudná elfogadni a Fudan Egyetem érkezését? – kérdeztük a polgármestertől. Baranyi elmondta: akkor lehetne erről szó, ha lenne olyan teljes körű és hónapokig tartó egyeztetés a főváros és a kormány között, ami más nagyberuházások esetében is szokott lenni. Példaként említve a Galvani híd vagy a körvasút ügyét, amely esetekben Baranyi szerint ezért konszenzus is tudott kialakulni. A Fudannál elmondása szerint semmi ilyesmi nem történt, ők is csak a sajtóból tudták meg, mit tervez a kormány.

– Ezeknek a megbeszéléseknek persze a témája kellene legyen az is, milyen forrásból valósul meg az intézmény – tette hozzá. Nem hiszi, hogy bárki a főváros vagy a kerület vezetéséből támogatná, hogy 450 milliárdos kínai hitelből jöjjön létre. Viszont erre az egyeztetésre szerinte állami részről nincs semmilyen igény vagy törekvés.

Kerestük az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is azzal kapcsolatban, ha nem kérnének önkormányzati telkeket, akkor hogyan valósítanák meg a projektet, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. Azért a tárcát kerestük, mert a Diákváros és a Fudan Egyetem kormánybiztosa Palkovics László miniszter lesz. Sőt, a Diákvárost egy száz százalékban állami tulajdonú Zrt. útján hoznák létre, aminek tulajdonosi joggyakorlója is Palkovics lesz, a pénzügyminisztertől pedig már kértek hozzá 400 millió forintot.

Közben felmerültek egyéb kérdések is a Fudannal kapcsolatban. Például az: „a hitelszerződésben lesz-e stabilitási záradék, vagyis fog-e kötelezettséget vállalni a kormány, hogy nem módosít munka- és természetvédelmi szabályokat?” Máshol ugyanis már előfordult arra példa, hogy kínai beruházás miatt módosítottak hasonló szabályokon. Erre a konkrét kérdésre egyébként az LMP-s Ungár Péter lett volna kíváncsi, de a fideszes képviselők nem mentek el a nemzetbiztonsági bizottság ülésére kedden, így nem tudta feltenni.