„Becsó Zsolt jóhiszeműen járt el”

„Becsó Zsolt jóhiszeműen járt el”

Becsó Zsolt (Fotó: Becsó Zsolt országgyűlési képviselő/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem tudni, hogy tesztelték-e a Fidesz frakciójának tagjait azután, hogy Becsó Zsolt kormánypárti politikusról kiderült, koronavírusosan vett részt az Országgyűlés múlt heti ülésén.

Lapunk is beszámolt arról, hogy a fideszes képviselő maga hozta nyilvánosságra a megbetegedésének hírét. Habár eleinte bőven volt kavarodás annak kapcsán, hogy pontosan mikor is került karanténba és részt vehetett-e egyáltalán a keddi parlamenti ülésen, végül kiderültek a hivatalos időpontok. Így múlt kedden délelőtt még ott volt a parlamenti ülésen – akkor szavaztak a kétharmados többséget igénylő, alapítványoknak juttatott hatalmas közvagyonról –, majd aznap délután teszteltette magát és később kiderült, hogy az eredménye pozitív lett. Vagyis, az Országgyűlésben már fertőzöttként volt.

Azt ő maga írta, hogy a tünetek megjelenése után ment el a tesztre. „A tünetek jelentkezése után ( orrfolyás, szaglás és ízlelés elvesztése) irány a kórház, majd pozitív mintavétel, vérvétel, CT, infúziós kezelés.” Ennek ellenére a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, hogy a szavazások idén még nem lehetett információja a megbetegedéséről és „jóhiszeműen járt el”. A teszt eredményét egyébként jelezte a Fidesznek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra nem válaszolt, hogy a Fidesz frakciójának tagjait tesztelik-e a történtek után, arra hivatkozott, hogy a kormánypárti képviselők maximálisan felelősségteljes magatartást tanúsítanak.