Budapestnek pénz nem jutott, készülhet az új költségvetés

Budapestnek pénz nem jutott, készülhet az új költségvetés

„Újraindítjuk a gazdaságot” feliratú kormányzati óriásplakátok Budapesten (Fotó: Dévényi István/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kormányzati elvonások miatt a fővárosnak új költségvetést kell majd készítenie, ezt várhatóan augusztus végén nyújtjuk be – mondta a Magyar Hangnak Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

Mint arról lapunk is beszámolt, a kormány semmilyen kompenzációt sem nyújt Budapestnek az iparűzési adó egy részének elengedése miatt, miközben más, 25 ezer főnél nagyobb települések kapnak valamekkora támogatást. Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke szerint a különbségtétel nem arra vezethető vissza, hogy a fővárosnak ellenzéki vezetése van, szerinte ugyanis a baloldal vezette települések valójában több támogatást kapnak, mint a jobboldali irányításúak.

Kiss Ambrus ezzel kapcsolatban megjegyezte: ez biztosan rossz számítás, már csak azért is, mert Budapesten 1,7 millióan élnek, márpedig ezek a lakosok semmit sem kaptak.

Tájékoztatása szerint a büdzsé szempontjából május végén várható a következő mérföldkő, a cégeknek ugyanis addig kell benyújtaniuk a tavalyi évi teljesítményük alapján az iparűzési adó beszámolójukat. Ebből már látható lesz, hogy a fővárosnak mekkora bevétele keletkezik ebből, ám ez még kevés lesz a tervezéshez. – Június végén lesz egy kasszazárás a fővárosi cégeknél, így kiderül majd, hogy mekkora veszteség keletkezett a közösségi közlekedés jegyárbevétel-csökkenése miatt – fogalmazott a főpolgármester-helyettes. Szerinte ez már önmagában is egy „10-20 milliárd forintos kérdés” lesz, de például az is növelheti a hiányt, hogy a magasabb élelmiszerárak miatt többe kerül az idősotthonok üzemeltetése. – Jelen állás szerint nem jobb a helyzet mint év elején, jó eséllyel Budapestnek nem marad pénze az év végére – tette hozzá.

Kiss Ambrus szerint a főváros pozícióit rontja, hogy a szolidaritási hozzájárulást – amelyet a gazdagabb települések fizetnek a szegényebb önkormányzatoknak – 10 milliárd forintról 32 milliárd forintra emelték. Idén már több pénzt fizettünk be az államnak, mint amennyit onnan kaptunk – fogalmazott.

– Kezdjenek el gazdálkodni és akkor nem lesz baj – reagált erre Balla György, fideszes országgyűlési képviselő, aki a kormány nevében a kompenzációról tárgyalt a településekkel. A politikus a Magyar Hangnak azt mondta, ő Budapesttel nem egyeztetett (ez ugyanis Fürjes Balázs államtitkár feladata volt), de a vidéki önkormányzatok már eleve úgy érkeztek a tárgyalásokra, hogy különböző takarékossági lépéseket hajtottak végre a járvány miatt. – Tudomásul kell venni, hogy járvány van, ennek pedig vannak gazdasági következményei. Az elmúlt évben nehéz helyzetbe kerültek az emberek, a vállalkozások és természetesen az önkormányzatok is, de ez nem jelentheti azt, hogy csak panaszkodok és pénzt kérek – mondta Balla György. Hozzátette: el kell kezdeni gazdálkodni, várost vezetni. Ha ez sikerül akkor nem lesz probléma, ha nem, akkor igen.

A szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban azt mondta, hogy van olyan 25 ezer fő feletti település, ahol az egy főre jutó adóerőképesség 244 ezer forint, miközben egy másik hasonló népességű városban 24 ezer forint. – Ezért van szükség arra, hogy azok az önkormányzatok, amelyek hihetetlen mennyiségű adót tudnak beszedni, segítsenek a szegényebb településeknek. Utóbbiak ugyanis gyakran önhibájukon kívül kerülnek ilyen helyzetbe – fogalmazott, azt is megjegyezve, hogy ebből a pénzből az állam egy fillért sem tett el magának.

Kiss Ambrus szerint a pénzügyi lehetőségeket tekintve a fővárosban elmentek a határig, ennél többet már csak úgy lehetne megspórolni, ha munkahelyeket szüntetnének meg. – Márpedig az egy alapelv volt nálunk, hogy a munkahelyekhez nem nyúlunk – hangsúlyozta.

A főpolgármester-helyettes elmondta, március végén tartottak egy egyeztetést, amelyen rajta kívül a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium államtitkára vett részt. – Megmutattam nekik a számokat, a folyószámla-kivonatokat, a likviditás alakulását, mert szerintem a város gazdasága közös felelősség. Már nem mondhatják, hogy nem tudtak arról, milyen helyzetben van a főváros. Ha ezek után is az a döntés születik, hogy nem adnak semmilyen kompenzációt, akkor a kormány felelőssége lesz, hogy fizetésképtelenné válik Budapest. A kabinetnek ugyanis lenne lehetősége arra, hogy forrásokat adjon, nagy segítség lenne például már az is, ha nem kellene befizetni a havi csaknem hárommilliárd forintos szolidaritási adót – mondta Kiss Ambrus. A felvetéseire egyébként semmilyen reakció sem érkezett, csak annyit ígértek neki, hogy javaslatait beviszik a kormányülésre.

Feladatátvállalás helyett pénz

Balla György korábbi nyilatkozatai szerint a településekkel folytatott tárgyalásokon több olyan megoldási javaslat is szóba került, amelyekkel csökkenthetők lettek volna az önkormányzatok kiadásai. Felmerült például, hogy bizonyos helyeken az állam átvállalhatná a helyi sportlétesítmények üzemeltetését, az orvosi ügyelettel járó kiadásokat vagy akár a közétkeztetés egy részét. A kormány kompenzációs csomagjában azonban ennek nem volt semmilyen nyoma, a kedvezményezett települések működési támogatást vagy konkrét fejlesztési hozzájárulást kaptak.

– A települések kéréseit lejegyeztem és átadtam a kormánynak, a kellő időben pedig vissza lehet rájuk térni – mondta lapunknak Balla György. Megjegyezte ugyanakkor, néhány polgármester a tárgyalásokon arra panaszkodott, hogy sokba kerülnek ezek a tételek, de amikor az egyeztetés után hazamentek, már azt mondták: pénzt nem akar adni a kormány, de még ezeket is el akarják vonni. Így nehéz tárgyalni – tette hozzá Balla György.

A települések és a kormány közötti egyeztetéseknek semmi értelme nem volt, a tárgyalásokon megfogalmazott javaslatok közül ugyanis egy sem valósult meg – mondta a Magyar Hangnak Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke. Szerinte azokat a településeket is kárpótolni kell majd, amelyek kimaradtak a mostani döntésből.

A szervezet egyébként részben sikernek éli meg a 25 ezer fő feletti települések kompenzációját, ugyanakkor sajnálattal állapítja meg, hogy a kormány ismételten megosztotta az ország önkormányzatait. Nem egészen érthető, hogy Magyarország kormánya milyen elgondolás mentén osztotta szét azt a mintegy 23 milliárd forintot, amit 27 település kapott meg, a közel 70-ből. Míg a kormány az adóerő képességgel indokolja döntését, ennek erősen ellentmond, hogy az egyik leggazdagabb település, Debrecen részesült a legnagyobb kompenzációban, mintegy 3 milliárd forintban – írta a MÖSZ.

Hozzátették: szintén érdekes, hogy míg Eger kompenzációja 900 millió forint, addig a városban található, Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló Hunguest Hotel 2,8 milliárd forintos támogatást kapott.