Szijjártó szerint értelmetlen lenne egy újabb Kínát bíráló nyilatkozatot kiadnia az EU-nak

Szijjártó szerint értelmetlen lenne egy újabb Kínát bíráló nyilatkozatot kiadnia az EU-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Leier Hungária Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. május 11-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten az MTI szerint.

Szijjártó Péter a megbeszélés után a cseh külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a fő kérdésben a két fél egyetért, a részleteket pedig hamarosan kidolgozzák. – Magyarország több országgal is kétoldalú tárgyalásokat folytat arról, hogy a beoltottak szabadon utazhassanak – emlékeztetett, hozzátéve: eddig hat megállapodás jött létre.

A miniszter kiemelte, hogy Csehország az egyik legszorosabb szövetségese Magyarországnak. Szerinte a két ország együttműködése a koronavírus-járvány alatt is példás: segítettek egymásnak hazajuttatni az külföldön rekedt állampolgáraikat, Magyarország pedig 150 lélegeztetőgépet adott, május végén pedig 40 ezer vakcinát biztosít Csehországnak. A két ország gazdasági együttműködésével kapcsolatban elmondta: a koronavírus-járvány okozta nehéz időszak ellenére a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta a 9 milliárd eurót, és a nagyvállalatok beruházásai is kölcsönösek. Két magyar nagyvállalat sikereiről beszámolva ismertette: a Mol 304 benzinkutat üzemeltet Csehországban, az MVM Energetika Zrt.-nek pedig már másfél millió cseh ügyfele van.

Szijjártó Péter hangsúlyozta azt is: Magyarország és Csehország fontos szerepet szán a nukleáris energiának a nemzeti energiamix összeállításában a klímacélok eléréséért, ezért a két ország közösen lép fel a nukleáris energiával szembeni negatív megkülönböztetés ellen. – A nukleáris energia tiszta, olcsó és biztonságos módja az energia előállításának – fűzte hozzá, kiemelve: a nemzeti energiamix összeállítása nemzeti hatáskörbe tartozik.

A miniszter beszélt arról is, hogy a két ország az Európai Unió jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekben is egyetért. Többi között elutasítják az illegális migrációt, a kötelező betelepítési kvótát, az EU külső határainak védelmére helyezik a hangsúlyt és támogatják az unió nyugat-balkáni irányú bővítését – mondta Szijjártó Péter. Egy, az uniós vakcinaútlevéllel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: a brüsszeli bürokratáknak először arra kellene törekedniük, hogy legyen oltóanyag, és csak utána kellene napirendre tűzni a vakcinaútlevél kérdését. – Az uniós vakcinaútlevél nem fogja felülírni a nemzeti szabályozásokat – tette hozzá.

A Kínát bíráló közös uniós nyilatkozat megvétózásával kapcsolatos kérdésre azt felelte: az EU eddig nyolcszor adott ki nyilatkozatot vagy határozatot Kínával kapcsolatban, de egyik sem hozott változást, pozitív előrelépést. A miniszter ezért értelmetlennek tartja egy kilencedik nyilatkozat kiadását. Amiatt, hogy Magyarország blokkolja egy ilyen nyilatkozat kiadását, a német külügyminiszter, Heiko Maas is kritizálta a kormányt jelezve, nem ez az első alkalom, hogy Magyarország megtöri az uniós egységet Kína kedvéért. Utóbbiról a Politico írt kedden.

A beoltottak utazásával kapcsolatos kérdésre úgy reagált: a részletszabályokról a külügyminisztérium honlapján lehet tájékozódni. Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter szerint a beoltott állampolgárok szabad utazásáról szóló részletek már a hétvégére tisztázódnak, és semmi nem akadályozza majd a szabad utazásukat a két ország között. – Csehország prioritása is a koronavírus-járvány megállítása és a normális élethez való visszatérés – tette hozzá.

A cseh külügyminiszter szerint a demokráciát védő Európa kell

A cseh külügyminiszter köszönetét fejezte ki Magyarországnak a járvány alatti segítségéért, és a vrbeticei fegyverraktár felrobbantásával kapcsolatos nyilatkozatok elkészítése során nyújtott támogatásáért. Az illegális migrációval kapcsolatban kiemelte: a visegrádi négyek (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) „hangja a migráció kérdésében pragmatikus, racionális hangként” jelenik meg Brüsszelben. A V4-eknek köszönhetően sikerült elutasítani a kötelező betelepítési kvótát – tette hozzá. Hangsúlyozta: az EU csak akkor tudja sikeresen kezelni a migrációt, ha egységesen lép fel ellene. A tagállamoknak jobban együtt kell működniük a migráció kérdésében – vélekedett.

Tudatta azt is: a tárgyaláson Csehország uniós soros elnökségéről is beszéltek. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy olyan Európára van szükség, amely magabiztosan védi az értékeit, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat. Kérdésre válaszolva azt mondta: az uniós vakcinaútlevél és a nemzeti védettségi igazolvány nem oltja majd ki egymást. A nemzeti hatáskörben kiadott igazolvány egy „előlépés” az uniós vakcinaútlevél előtt. Szerinte az lenne az ideális, ha az uniós vakcinaútlevelet minél hamarabb be lehetne vezetni, és azzal lehetne utazni Európában.

A vrbeticei fegyverraktár felrobbantásával kapcsolatos kérdésre azt felelte: Magyarország fontos szerepet játszott az EU és a NATO erről szóló közös nyilatkozatának létrejöttében. Csehországnak fontos, hogy az EU és a NATO egységesen kiáll mellette – mondta Jakub Kulhánek.