Kormánypárti képviselő: imádkozunk azért, hogy a vírusban elhunytak kapják meg az Úrtól az örök világosságot

Kormánypárti képviselő: imádkozunk azért, hogy a vírusban elhunytak kapják meg az Úrtól az örök világosságot

Budapest, 2020. április 6. Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezetõ-helyettese felszólal napirend elõtt az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. április 6-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Erősen indította hétfői napirend előtti felszólalását a KDNP frakciójában helyet foglaló Vejkey Imre. „Nemzetközi elemzések szerint Magyarország egyike a világ legjobban védekező országának (sic!) úgy egészségügyi és járványügyi szempontból, mint gazdasági szempontból” – jelentette ki az országgyűlési képviselő.

A 2010 óta az Országgyűlésben ülő képviselő szerint, ha a baloldal kormányozna, akkor most százezrekkel többen lennének veszélyben a koronavírus-járvány miatt, míg „tagadhatatlan tény”, hogy az Orbán Viktor vezette kormány komplex intézkedéseivel sikeresen mérsékelte a járványt.

(Csak emlékeztetőül: eddig közel 30.000 honfitársunk hunyt el a járvány következtében, és Magyarország továbbra is vezeti a lakosságarányos halálozási listát.)

Vejkey később azt is mondta felszólalásában, hogy sajnos nem sikerült mindenkit megmenteni, „komoly veszteségeink vannak”, ezért „a Magyar Parlamenti Imacsoport továbbra is imádkozik azért, hogy a vírusban elhunytak kapják meg az Úrtól az örök világosságot”, míg a betegségben szenvedők kapják meg „a testi és lelki gyógyulás kegyelmét”.

A kormánypárti képviselő ezután felszólította képviselőtársait, hogy a covid mielőbbi elmúlásáért csatlakozzanak a minden péntek reggel 7 órára meghirdetett imafelhíváshoz.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a párttársának adott válaszában többek között elmondta, hogy a baloldal álhíreket terjesztett a járvány alatt, erre jó példa, hogy a baloldal állításával szemben rengeteg védőfelszerelés volt a raktárakban.

A koronavírus-áldozatokért való imára a képviselő korábban már egy videóban is felhívott. Akkor úgy fogalmazott, hogy felekezethez való hovatartozás nélkül, lélekben közösen imádkozzunk a járvány áldozataiért, bárhol is vagyunk: otthon, utcán, munkahelyen.

A kevéssé ismert képviselő eddig három alkalommal került a Fidesz és a KDNP közös listájáról az Országgyűlésbe. Saját bevallása szerint részt vett az új Alaptörvény megalkotásában és 2015-ben megalapította a Magyar Parlamenti Ima Csoportot (a képviselő ezzel az írásmóddal írja az Országgyűlés honlapjára feltöltött önéletrajzában, helyes írásmódja: a Magyar Parlamenti Imacsoport), melynek alapítása óta a vezetője.