Karácsony: Lehet, hogy el kell válnunk egymástól

Karácsony: Lehet, hogy el kell válnunk egymástól

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A hétvégén Szekszárdon járt Karácsony Gergely, hogy bemutassa az ellenzéki előválasztás MSZP, Párbeszéd és Momentum által támogatott helyi jelöltjét, a szocialista Harangozó Tamást. (Rajta kívül egyébként a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje, Bozsolik Róbert bátaszéki polgármester és a DK -s Takács László jelezte eddig az indulását az előválasztáson – a szerk.)

Karácsony tárgyalóasztalhoz ült a helyi ellenzéket adó Éljen Szekszárd frakció tagjaival, és együtt is fényképezkedtek, a képek tanúsága szerint azonban a jelöltbemutatón az ellenzéki frakcióból márciusban kilépett, és egy ideje már a fideszes polgármester tanácsnokaként dolgozó Zaják Rita nem vett részt. Zaják kilépésével megszűnt az Éljen Szekszárd frakció egy fős többsége a városi közgyűlésben a Fidesszel szemben. A szekszárdi politikus a Párbeszéd tagja, akinek kiugrása után közel három hónappal, múlt héten függesztette fel tagságát a pártja. Karácsony ellátogatott a helyi rádióba is, ahol végre megszólalt Zaják ügyében, és azt is elárulta, ha nem lesz változás, akár ki is zárhatják a szekszárdi politikust a pártból.

– Én Rita jóhiszeműségében nem kételkedem, de azt gondolom, hogy így ellehetetlenült az az ellenzéki egység, amire szerintem a városnak szüksége van. Remélem, hogy az elkövetkezendő időszakban még visszatalálnak egymáshoz a felek. Mi nem tudtunk mást tenni, minthogy világossá tettük, hogy ez, itt Szekszárdon nem a párt álláspontját képviseli. Én személyesen is igyekszem majd dolgozni azért, hogy újra az Éljen Szekszárd egységesen tudjon fellépni ezekben az ügyekben, ha ez nem sikerül, akkor sajnos véglegesen el kell válnunk egymástól – jelentette ki a Rádió Antrittnak Karácsony Gergely.

Hozzáfűzte, hogy a Párbeszéd pártvezetése többször jelezte Zajáknak kérését, miszerint minden ügyben tartsa magát az egységes, helyben kialakított frakcióállásponthoz, amely azonban „számos, nagyon fontos ügyben nem sikerült”.

– Most úgy járunk el, ahogyan az alapszabályunk azt megengedi, tehát a felfüggesztés az első lépés, és amennyiben ezek a politikai véleménykülönbségek fennmaradnak, akkor sajnos el kell válnunk egymástól – tette hozzá a Párbeszéd társelnöke. Karácsony szót ejtett arról is, hogy amennyiben Zaják úgy érzi, nem tud együtt dolgozni azokkal, akikkel egy szövetségben indult, akkor mandátumának visszaadása is egy méltó módja lenne a konfliktus megoldásának. Mint fogalmazott, Zaják erre egyelőre nem mutat nyitottságot, de lehet, hogy „ez lenne a helyzet megoldásának a legegyszerűbb módja”. A rádió azon kérésére, miszerint a párt tervezi-e, hogy felszólítja erre a képviselőt, azt mondta, hogy még nincs ilyen döntésük és még mielőtt ilyen döntést hoznának, egyeztetni fognak a helyi ellenzéki szövetséggel. 

A rádió megkereste Zaják Ritát is az ügyben. Párttagságának felfüggesztése kapcsán azt mondta, hogy a Párbeszéd részéről volt egy kérés az irányába, miszerint ő maga kérje tagságának felfüggesztését, így – a párttal közös megegyezés alapján – kérte ezt május 31-én, az elnökségnek írt levelében. Mint fogalmazott: meggyőződése, hogy azért született meg ez a kérés irányába, mert a volt frakciótársai azon munkálkodtak, hogy „ez így legyen lezárva”. Hozzáfűzte: a frakcióból történő kilépését követően rögtön olyan címszóval kaptak szárnyra hírek, miszerint megszűnt az ellenzéki többség Szekszárdon, melyet semmilyen döntésével, vagy állításával nem tudnak igazolni.

Hozzátette, hogy önkormányzati képviselőként 11 éve „csatázik” a Fidesszel, amely számára azt is jelenti, hogy „soha semmilyen körülmények között módszereiben nem lesz ugyanolyan”, nem akar olyan eszközökhöz nyúlni. Leszögezte, hogy önkormányzati képviselőként pedig mindig azt fogja cselekedni, ami a szekszárdiaknak a legjobb.