Merkely Béla kismamáknak nem ajánlja a harmadik oltást

Merkely Béla kismamáknak nem ajánlja a harmadik oltást

Merkely Béla megkapja a védőoltást (Fotó: Semmelweis Egyetem/Kovács Attila)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– A kismamáknak nem javaslom a harmadik oltást, mert ehhez kevés adat áll még rendelkezésre – ezt mondta Merkely Béla az Indexnek adott interjújában. A Semmelweis Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy annak szükséges a harmadik oltás, akinek gyenge az immunrendszere, például azok az onkológiai betegek, akik kemoterápiát kapnak.

Azt egyébként az oltóorvos feladata eldönteni, hogy milyen vakcinát ad be harmadikként. – Amit nem tanácsolok, hogy vektoralapú vakcinák esetében (AstraZeneca, Szputnyik) a harmadik oltás is vektoralapú legyen, mert nagy valószínűséggel a harmadik esetében már a vektor vírus ellen kezd védekezni a szervezet, így az oltás nagy valószínűséggel nem lesz hatásos – mondta. A javaslata az lenne, hogy az mRNS-oltással rendelkezők (Pfizer, Moderna) vektorvakcinát kapjanak, és fordítva.

Merkely Béla beszélt arról is, hogy az oltóanyagokból kaphatnak majd a 12 év alattiak is, jöhet majd az úgynevezett junior-vakcina. Ez azt jelenti, hogy a 40 kilogramm alatti gyermekeket a dózis felével, negyedével oltják majd – tudomása szerint ezt már több vakcinagyártó teszteli, ha ősszel még nem is, talán az idei év végére elérhető lehet. 

A rektor beszélt arról is, hogy az antitestvizsgálat nem arra való, hogy egy oltóanyag hatékonyságát meghatározzuk, és ami ennél is fontosabb: „az antitestszint nem egyenlő a védettséggel!”. A lakosságot ugyanakkor az oltások hatására kialakult ellenanyagszint rendkívüli módon foglalkoztatja, az eltérő érzékenységű ellenanyag tesztek bizonytalanságérzést okozhatnak, ezért tartotta fontosnak az egyetem, hogy egy egységes eljárással és ennek köszönhetően egymással összehasonlítható eredményekkel is megvizsgálja a kérdést. – Erre egy orvosi egyetemnek választ kellett adnia, ezért végeztünk mintegy ezerkétszáz beoltott körében ellenanyagszint-vizsgálatot a Semmelweis Egyetemen, akiknek volt negatív ellenanyagvizsgálata. A néhány napja publikált eredmények szerint az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a teszt – tehát mind az öt kétdózisú vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést – mondta.