Karácsony: A Szabad Városok polgármesterei is választ követelnek Pegasus-ügyben

Karácsony: A Szabad Városok polgármesterei is választ követelnek Pegasus-ügyben

Karácsony Gergely (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mi, a Szabad Városok polgármesterei megdöbbenve értesültünk arról, hogy Magyarországon titkos kémprogramot vetettek be újságírók, jogvédők, ellenzéki politikusok, ügyvédek és üzletemberek megfigyelésére. A megfigyeltek között szerepelt Gémesi György, Gödöllő polgármestere is, szövetségünk tagja, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetője is – írja csütörtöki Facebook-posztjában Karácsony Gergely.

A főpolgármester „elfogadhatatlannak, sőt, bűnnek tartja”, hogy 2021-ben, Európa közepén ilyen megfigyelési botrány megtörténhet, és a felelős állami szervek, a Belügyminisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Igazságügyi Minisztérium semmilyen érdemi információval nem szolgálnak az ügyben. Sőt, a Fidesz, mint kormányzó párt „nem tartja indokoltnak” a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását.

– Mi is válaszokat követelünk, azonnali tisztázást! – írja Karácsony.Mint hangsúlyozta, a Pegasus kémszoftver alkalmazása városvezetőkkel szemben olyan antidemokratikus cselekedet, amely súlyos támadást jelent az önkormányzatiság és a szólásszabadság alkotmányos értékeivel szemben.

– Ezért a Szabad Városok polgármesterei mélyen elítélik ezt a nemtelen, minden korábbi határt átlépő tettet, szolidárisak Gémesi Györggyel és minden erejükkel kiállnak az önkormányzatok autonómiája mellett – zárul a poszt, amelyet a Szabad Városok polgármesterei is aláírtak.

További cikkeinket a megfigyelési botrányról itt találja.