Pécs 120 millió forintért adott el egy hotelt, de egy fillért sem látott az összegből

Pécs 120 millió forintért adott el egy hotelt, de egy fillért sem látott az összegből

Fotó: Unsplash/rawpixel

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Négy évvel ezelőtt nyomott áron kelt el a pécsi Aranyhajó Hotel, a vételár azonban a mai napig nem került a város számlájára – írta a Napi.hu.

A cikk szerint az önkormányzati választások után a megválasztott ellenzéki vezetés elrendelt egy átvilágítást, amelynek lezárása után feljelentéseket tett a város gazdálkodását hátrányosan érintő ügyekben. Az átvilágításra felkért ügyvéd, Bodnár Imre a Napi.hu-nak azt mondta, hogy a feljelentések nyomán nem kevesebb, mint 17 ügyben indult nyomozás, ezek közül az egyik az Aranyhajó hotel ügye.

„Információim szerint eddig három gyanúsítottat hallgatott ki a nyomozóhatóság, ez kézzelfogható eredmény. Ez az ügy feltehetően rövidesen eljut abba a szakaszba, hogy vádat emelnek benne” – mondta az ügyvéd.

A lerobbant állapotban lévő Aranyhajó eladását  2017-ben hirdették meg, végül a Czéh-Tóth Márk érdekeltségi körébe tartozó Hotel Nick Kft. 120 millió forintért tett szert a 12 szobás fogadóra és az ugyanebben az épülettömbben található volt Dóm étteremre.

A város azonban nem kapta meg a 120 millió forintot az épületért, a pénz azzal a 39 millió forinttal együtt eltűnt, amit a volt menza telkének eladásáért kapott volna Pécs. Mindkét összeg (azaz összesen 159 millió forint) először a vevő ügyvédjének letéti számlájára került, annak rendje és módja szerint, de onnan már nem utalták tovább a portál szerint. Az önkormányzati választások után az új vezetés azzal szembesült, hogy a pénz két év után sem folyt be a pécsi vagyonkezelő kasszájába. A szálloda vételárának nyoma veszett, azt már nem találták az ügyvédi iroda számláján, azonnal feljelentést tettek.

A nyomozást – feltehetően az összeférhetetlenség gyanúja miatt – nem a baranyai, hanem a tolnai rendőrség folytatja. A Szabad Pécs értesülése szerint már zárolták az ügyvédnő vagyonát.

„A megkeresésben szereplő üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban” – közölték a Napi.hu érdeklődésére. Arra a kérdésre, hogy valóban zárolták-e az ügyvédnő vagyonát, a nyomozás érdekeire való tekintettel nem válaszolt.

A lap szerint Pécsett közismert, hogy az ügyvédnő több ügyben is képviselte Bánki Erik fideszes képviselőt. 

Címkék: Pécs