Mivel naponta több olyan busz indul neki a fővárosi forgalomnak, amelyek csak akkor üzemelnek, ha a motor túlmelegedése ellen a kánikulában is bekapcsolják a fűtést, az ember strandra vágyik. Utóbbi persze az utcán sétálva, a kocsiban ülve, de akár még a munkahelyen is előfordulhat. Azok kedvéért, akik nem akarnak felállni a ventilátor elől, önfeláldozó módon elvállaltuk, hogy megnézünk két budai strandot. Történelemlecke és oxigénhiányos mosoly.
A Szentendrei útról lekanyarodva a III. kerületi Rozgonyi Piroska utca platánfái a Római Strandfürdőhöz vezetik az érkezőt. A környék annyira varázslatos, hogy rossz idő esetén, pusztán sétálási szándékkal is érdemes ideutazni. A terület már a római korban ismert vízadó térség volt. Mai neve arra emlékeztet, hogy a rómaiak már a II. században fürdőházat építettek itt, a Duna partján, és innen látták el vízzel Aquincumot – írja a Termálfürdők.com. Az oldal ismertetője szerint a források környékét szent helyként tisztelték, a régészek meg is találták a mai strand területén a szentély alapfalait. Mátyás király korában az itt lévő tó partján kórház is létesült.
1930-ban megalapították a Római Fürdő Rt.-t. 1964-ben megnyílt az újjávarázsolt strand, ami a mai napig megőrizte akkor kialakított formáját: 3 medence és a körülöttük lévő hatalmas terület, ahová könnyedén elférne akár még egy fürdőhely. Ennek szükségességéről nem vagyok meggyőződve, mert a strandok újranyitása után, július első napjaiban, hétköznap járok itt, amikor még csak alig néhányan mártóznak a vízben.
A strand területe később az Esterházy fivérek birodalmává vált. Esterházy Márton, korábbi válogatott labdarúgó a Könyves Magazinnak nyilatkozva így beszélt strandos élményeiről:
„A Rómain laktunk, a stranddal szemben, csak átmásztunk a kerítésen, és éjjel-nappal fociztunk. […] A diákjegy 3 Ft volt, amikor 50 fillérbe került egy gombóc fagyi. A mami 30 alkalmas bérletével vagy 100-szor ment be az egész család. Hétvégente és nyáron ott ment a foci. A rendszer úgy működött, hogy szombaton és vasárnap mami megfőzte az ebédet, papi berakta azt egy négyemeletes ételhordóba, megbeszéltük, mikorra hozza el nekünk. Foci után fürdés, egy kóla vagy sör, fél 1 és 1 között papitól átvettük a kerítés fölött az ebédünket. Totál telt ház volt a strandon, az emberek meg nagyon szidtak minket, mert a büfében ők száraz zsömlét kaptak háromnapos rántott hússal vagy romlott parizerrel. Mi meg a porcelán étkészlettel, ezüst evőeszközzel, valamint monogramos vászonszalvétával megterítettünk magunknak és megettük a levest, a főételt és a desszertet.”
Esterházy Péter az ÉS-ben 2001-ben megjelent A rómaifürdői strandkerítés átmászásának elviselhetetlen könnyűsége (majd nehézsége) című dolgozatában az átmászásokat illetően pontosításokkal élt. A módszerváltás idejéről ezt írta:
„És akkor aztán beköszöntött a szabadság. De a nyár nem változott, eljött. Mennének is a gyermekek a strandra, de nem mennek, hanem hívnak, hogy nézzem meg a helyzetet. Mert helyzet van. S valóban: a strand új (immár demokratikus) vezetése megakadályozandó a profitot csökkentő illegális bejutásokat, kutyás őröket vett alkalmazásba. Vagyis körbe-körbe a kerítés mentén félig-meddig egyenruhás, nagyon erős, de bizonyosan széles vállú fiatalemberek járőröznek német juhászkutyákkal – alig kell rosszindulat, hogy valami második világháborús filmre gondoljunk. A strandból, amely elvileg a meztelenség, a szabadság, a lazaság terepe, hirtelen, túlzással szólva, egy tábor lett.”
Ma már nem ez a helyzet. Mászni ugyan tudok még, kutya meleg is van, de a strand kerítésénél nem látok őröket. Fellélegezve fizetem ki a 2500 forintos belépőt (hétvégén 2800 volna). Ha nappali tagozatos diák érkezik, akkor neki 2100 forintot kell leperkálnia (hétvégén 2400-at), ami alsó hangon is hétszázszoros áremelkedés Esterházy Márton élményeihez képest.
Nem szeretnék ötleteket adni, de nem értem, hogy a NER még miért nem tenyerelt rá a helyre. Van gyermekmedence, úszómedence, strandmedence, csúszdapark, szauna, gőzkamra, már csak egy lakóparkot kellene felhúzni a hátsó területeken… Az ősfás jelleg heverészés közben, az ég felé tekintve még inkább hangsúlyt kap, amiből az is következik, hogy könnyű árnyékba húzódni.
Fogyasztani nem kívánok, de azért feljegyzem, hogy egy sajtburger 1150 forint, egy palacsinta 280, fél liter ásványvíz 380, ugyanennyi sör a legolcsóbbikból 650. A régi időket idézi, hogy van kimért szóda is (60 forint decinként), és hogy a röviditalok mértékegysége nem 0,4, hanem 0,5 deciliter, itt tehát még értik azt a szót, hogy „feles”.
A tömegközlekedés kiváló, hétköznap, a szezon elején parkolóhelyet is könnyű találni, a víz remek, kék az ég, zöld a fű – a dal szerint ez így gömbölyű. Akinek futja rá (családi jegy 4 fő részére, minimum 2 gyerekkel 7100 forint, hétvégén 8000), annak érdemes kilátogatnia.
Adonyban 40,2 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet, itt, a II. kerületben az autóm külső hőmérője és a telefonos applikáció vitatkozik egymással: mindegy is, talán úgy 39 fok körül járhat. A tömegközlekedés kiváló, parkolni is lehet, persze pénzért, de nem könnyű, ebből fakadóan gyalog érkezem, alig egy kilométerről. Ott is fizetni kell. Igyekszem az árnyékos oldalon haladni, ezért a Szent Lukács Gyógyfürdőt a Frankel Leó út túloldaláról közelítem meg. Aléltan tekintek a Molnár János-barlang bejárata előtti tavacskára. – Nézd már, mekkora halak! – kiáltok fel önkéntelenül, amikor néhány kövér hátat pillantok meg a tavirózsás vízben. Harcsa? Cet? Már nagyon mennék fürdőzni, de mivel ekkora vízi jószágokat utoljára a várnai delfináriumról készült dokumentumfilmben láttam, várok néhány percet. Kiderül: búvárok. Mindjárt három.
Műanyag palánk választ el minket egymástól, nem tudok átmászni, ezért inkább bemegyek a fürdőbe, amelynek már ősplatános kertje is megér egy ide szervezett randevút, de tényleg. Kint az aszfalt és a villamossínek okádják a forróságot, itt máris több fokkal hűvösebb van. Alig 37 fok.
– A mai Lukács fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek – írja honlapján saját magáról a létesítmény. A török korban is működött a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben vették nagyobb hasznát, ugyanis őrlőmalmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került. 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A fürdő a nevét valószínűleg az egykor szétfolyó gyógyvíz német elnevezésének magyar fordítása (Lochbad – magyarul lyuk- vagy gödörfürdő, innen lukas-fürdő) és Szent Lukács – akit hagyományosan a gyógyításhoz, orvosláshoz kötöttek – nevének összecsengése alapján kapta.
Az oknyomozás után végre bejutok, a személyzet végtelenül kedves, talán azért, mert itt minden betérő potenciálisan híres ember. Külön márványtábla örökíti meg a nevüket Áprily Lajostól Illyés Gyulán át Zelk Zoltánig. Voltak köztük örökbérletesek, nekünk, civileknek a napijegy 3500 forint (hétvégén 3900, diákoknak, nyugdíjasoknak 2600, illetve 3400 – a kerületi nyugdíjasok augusztus 26-ig minden csütörtökön 1000 forintért vehetnek belépőt). Átöltözés, a fürdőgatya korca mélyen beszívott levegő után megkötve, oxigénhiányos mosoly, amivel elvegyülök a 80 feletti törzsközönségben. Persze vannak fiatalok is, nem is kevesen, egyedül gyerekek nincsenek, de ez a fürdő nem is róluk szól. Ahogyan vannak gyerekmentes szállodák, a Lukács is valami ilyesmi. Eleve nincsenek játszóterek, homokozók, gyerekmedencék, de a hely végül is nem strand, hanem gyógyfürdő. Ma már mindenki ott öltözik, ahol tud, régen kabinos osztotta ki a kabinokat a vendégeknek. Kállai Ferenc színművészé volt például a 11-es, amit addig más nem foglalhatott el, amíg a színészóriás meg nem érkezett. Most színészóriást nem látok, csak elszántan kártyázó úrasszonyokat az árnyékban, fegyelmezetten tempózó sportembereket a két úszómedencében. A 22 Celsius-fok hőmérsékletűt férfi -, míg a 26-ost női medencének hívják, merthogy valamikor a medencéket nemek szerint elkülönülve lehetett csak használni.
Pár tizedmásodperc alatt kiúszom magam, majd átülök az élménymedencébe, megpihenni a pezsgőágyon, nyakzuhanyt venni, „bugyborogtatni”, majd végül boldogan sodortatni magam a sodrófolyosóval. Mivel ilyenkor kánikula idején még a tökfőzeléket is behűtve szeretem fogyasztani, a legnagyobb kihívást hagyom a végére: a termálrészleget. Itt három medence van, 32, 36, illetve 40 fokosak. Mindegyiket megpróbálom, úszástól megfáradt testem végül a 32 fokosban nyer enyhülést. Itt tarkónkat a medence szélére támasztva mindannyian úgy festünk, mint akik kevélyen merednek a jövőbe, pedig erről szó nincs, az edzettebbek meditálnak, én szundikálok.
Arra ébredek, hogy a mellettem ázó sporttárs véletlenül belém rúg. A kölcsönös exkuzálás után megkérdezem: „Mondja, miért megy az ember termálfürdőbe 40 fokban?” „Tudja, harminc éve járok ide hetente kétszer. Fagyban, kánikulában, ha fúj a szél vagy ha esik a hó. Ez egy életforma. Pont.”
A II. kerület önkormányzata egyébként úgy döntött, hogy a nyár valamennyi csütörtökén fenntartja a II. kerület kedvezményt a kerület nyugdíjasai számára a Lukács Gyógyfürdőben. Így augusztus 26-ig minden csütörtökön 1000 forintért vehetnek a II. kerületi nyugdíjasok kerületi kedvezménnyel nyugdíjas belépőt.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/29. számában, annak is a Budai Hang mellékeltében jelent meg.
