
A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók között 11, a biztosan részt vevő pártválasztóknál már 18 százalékpont a Tisza előnye a Fidesz előtt – derült ki a 21 Kutatóközpont júniusi felméréséből, amelyet a 24.hu közölt. Az eredmények szerint a teljes népességben 32-25-re vezet a Tisza a Fidesz előtt, míg a részvételüket biztosra mondó pártválasztók között már 52–34 arányban.
Az intézet 2023 óta mér a mostani módszertannal, és azóta még sosem tapasztalták, hogy ennyire alacsony lenne a kormánypártok támogatottsága. Ugyanakkor a Tisza Párt 2,5 milliós táborának bővülése is megállt a teljes népességben, sőt a hibahatáron belül minimálisan csökkent a támogatottsága. Ennek ellenére azért erősödött a Tisza a Fideszhez képest a részvételüket biztosra mondó pártválasztók körében, mert Magyar Péterék tábora jóval lelkesebb, mint a kormánypártoké. Ami a többi pártot illeti a biztos szavazók között, a Mi Hazánk 6, a DK 5, a Kétfarkú Kutya Párt 2 százalékot kapna.
A felmérés megállapította azt is, hogy Budapesten a Tisza Pártnak már kétszer, a megyei jogú városokban másfélszer annyi szavazója van, mint a Fidesznek,de a falvakban négy százalékponttal még a kormánypártok az erősebbek. Látványos a pártpreferenciabeli különbség iskolázottság szerint is. Az alapfokú végzettségűek között 42–17 arányban a Fidesz vezet, a diplomásoknál a Tisza 46-18-ra. Korcsoportokat nézve 65 év felett a kormánypárt 52–20 arányban előz, alatta a Tisza a népszerűbb, főként a 40 év alattiak körében.
A 21 Kutatóközpont mostani felmérésének a különlegessége, hogy közösségi finanszírozásból valósult meg.