
Brutális összegű autótender derül ki a Közbeszerzési Értesítőből: a beszámoló szerint a kormányt és az állami szerveket is ellátó csúcsszerv, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság összesen nettó 38,2 milliárd (vagy bruttó 48,6 milliárd forint) értékben kötött keretmegállapodást új autók beszerzésére – mindezt a leírás alapján nem uniós forrásokat felhasználva. Az április 11-én megkötött és most kihirdetett szerződések időtartama 8 évre szól, ebből azonban két évig lehet autókat és szervizcsomagokat rendelni, a kárjavításra szóló garancia pedig hat évig tart.
Hogy mekkora mennyiségben rendel a KEF, az értesítőből nem derül ki, ahogy az sem látszik, kik kapják majd végül a járműveket. Az viszont sejthető, hogy mindenféle típusra igény lesz, az alsó-közép kategóriájú, ügyintézői feladatok ellátására alkalmas személygépkocsitól a pick up terepjárókig, és a városra tervezett „emelt terepjáró képességű” járművekig. Beszédes, hogy az államtitkárok és miniszterek által is használt felső-középkategóriás autóra (7-es és 8-as besorolás) bruttó 11 milliárd forintot szán a kormányzati beszerző, míg az alsó-középkategóriás kocsikból bruttó 1,1 milliárdért vásárolnak be.
A megrendelés oroszlánrészét a Porsche Hungária és a Porsche Lízing Kft.-k nyerték el – számításunk szerint bruttó 34 milliárd forint értékben szállíthatnak le autókat az állami cégeknek – de nem panaszkodhat a bruttó 10,6 milliárdos szerződésével a Magyar Suzuki Zrt. sem. A „legkisebb”, bruttó 3,6 milliárdos munkát a Pappas Autó kapta meg, ők egyterű, speciális kialakítású autókat szerezhetnek be.
A KEF honlapján közzétett dokumentumokból az is kiderül, hogy a Porsche-cégek az 7. osztályú, felső-közép kategóriás autóként a Skoda Octavia Essence 1.5-öt, míg a 8.osztályban a Skoda Superb Essence típust ajánlották meg – előbbit darabonként nettó 19,2 millió forintos, utóbbit nettó 23, 4 millió forintos áron.