
Egy évvel súlyosította a Debreceni Törvényszék egy migránsokat szállító, a rendőrök elől száguldozva menekülő és balesetet okozó embercsempész büntetését, akit 5 év 6 hónap börtönre ítélt – tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden az MTI-t. Dobó Dénes közleménye szerint a grúz-lengyel kettős állampolgárt hivatalos személy elleni erőszak, folytatólagosan elkövetett közúti veszélyeztetés és embercsempészés bűntette miatt tavaly októberben 4 év 6 hónap börtönre ítélte a Szikszói Járásbíróság. A törvényszék a mostani jogerős ítéletében az első fokú döntés azon részét helybenhagyta, amellyel a férfit 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és 10 évre kiutasította Magyarország területéről.
A vádlott 2023. május 3-án reggel egy cseh rendszámú személygépkocsival közlekedett Miskolc felől Tornyosnémeti irányába az M30-as autópályán. A járműben a megengedett négy helyett hat embert szállított, közülük kettőt a csomagtartóban. A borsodi rendőr-főkapitányság ügyeletese rádión jelezte az autópályán szolgálatot ellátó rendőröknek, hogy „az M3-ason olyan külföldi honosságú személygépkocsi közlekedik, amely illegális migrációval hozható összefüggésbe”. Megpróbálták megállítami, de a 30 éves sofőr gyorsított és menekülni próbált. Néhol óránkénti 180 kilométeres sebességgel haladt, több alkalommal szándékosan olyan kormánymozdulatokat tett, hogy a rendőrök az ütközés elkerülése érdekében hirtelen irányváltásra és fékezésre kényszerültek. A közlemény szerint az üldözés során a férfi az M30-as autópályáról lehajtva Halmaj, Kiskinizs, Hernádkércs és Felsődobsza településeken haladt keresztül, a rendőrök végig megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával követték. A férfi a manőverekkel nemcsak az egyenruhások, hanem az általa szállított hat török állampolgár életét és testi épségét is veszélyeztette. A több kilométeren át tartó menekülés során végül Felsődobszán egy kanyarban elveszítette uralmát a gépkocsi felett, lesodródott az úttestről és egy buszmegálló betontalapzatának ütközött. A baleset következtében öt török állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az eljárás során megállapították: a vádlott a hat migránsnak segítséget nyújtott abban, hogy jogellenesen bejussanak Magyarország területére. A török állampolgárok elsődleges célpontja Németország volt, fejenként 150 eurót (mintegy 60 ezer forintot) fizettek a férfinak azért, hogy segítse őket.