
Budapesti nyugdíjas lopott el egy autót, 24 órán belül elfogták – számolt be a police.hu. Mint írták, egy vecsési asszony fordult 2021. december 7-én a rendőrséghez, elhunyt édesanyja háza előtt álló autóját valaki ellopta. Ezután elég volt néhány óra ahhoz, hogy már arccal és névvel keressék azt a budapesti nyugdíjast, aki gyanújuk szerint elhajtott a kocsival, akit meg is találtak.
– A 85 éves férfi kihallgatásán mindent beismert. Indokként a bosszúállást nevesítette, amelynek hátterét is részletekbe menően taglalta. A kocsi tulajdonosát régóta ismerte, kapcsolatuk akkor romlott meg, amikor az asszony által örökölt ház vételára került terítékre. Először kölcsönösen megállapodtak 25 millió forintban, ám néhány hónappal később az asszony többet akart érte. A férfi átverve érezte magát, meglátása szerint a nő annak ellenére akart belőle nagyobb összeget kicsikarni, hogy a ház nem ér annyit – írta a rendőrség honlapja.
A konkrét esetről pedig kiderült: a nyugdíjas december 7-én autójával Vecsésen haladt, amikor meglátta az asszony út szélén parkoló kocsiját. „Hirtelen támadt, leckéztetésnek szánt ötlettől vezérelve leállt a saját autójával, beült a máséba, és egy ismerőse udvarát megcélozva elindult. Mivel azonban sajátját nem akarta ott hagyni, ezért a két járgányt felváltva vezetve tette meg az utat. Beletelt némi időbe, míg megérkezett célállomásához, útközben pedig senkinek nem tűnt fel annyira a mutatvány, hogy rendőri intézkedést kértek volna”.
Végül az autót a rendőrök megtalálták, visszaadták tulajdonosának, a 85 éves férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.