
Megkezdődött a száj- és körömfájás vírussal legújabban érintett rábapordányi telep állatainak felszámolása – közölte Nagy István agrárminiszter azután, hogy ülésezett az úgynevezett állategészségügyi operatív törzs. Mint mondta, 875 szarvasmarhát kell „felszámolni” és miután tartozik a gazdasághoz egy sertéstelep is, „megelőzésképpen, járványügyi szempontból” azokat az állatokat is le kell ölni. Itt már konkrét számot nem említett a miniszter. Azt emelte még ki, hogy minden személyi és technikai feltétel adott a munka elvégzéséhez a helyszínen, jelen vannak az állategészségügyi hatóság munkatársai és egyenruhások is.
A tetemeket – mint az már korábban kiderült – Pereszteg külterületére szállítják, ott földelik el, Nagy István szerint ez a legalkalmasabb terület erre. Monitoring kutakat állítanak fel és a honvédség biológiai laboratóriuma is kitelepül „a lakosság legnagyobb biztonsága érdekében”. Ahogy arról lapunk már beszámolt, a peresztegi polgármester állítása szerint nem tudott előzetesen arról, hogy oda szállítják majd a tetemeket, amikor pedig a helyieket tájékoztatta a leendő eseményekről, többen komoly nem tetszésüket fejezték ki.
Nagy István nyomatékosan kért minden gazdálkodót országszerte, hogy a saját állataik megóvása érdekében tartsák be az előírásokat: csak azok mehessenek be a telepekre, akik jelenléte elengedhetetlen, figyeljenek a higiéniára és ne használjanak más gazdaságból származó takarmányt, almot vagy eszközt. A miniszter azt is bejelentette, hogy járványügyi nyomozás zajlik annak kiderítésére, hogyan „ugorhatott 60 kilométert a vírus” a korábbi fertőzött telepekhez képest.