Összesen tizenkilenc helyen mértek magas értékeket Budapesttől Nyíregyházáig.
Belföld
A Fidesz megfellebbezte, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elindulhasson az időközi országgyűlési választáson – közölte még pénteken Jakab Péter. Közben már majd másfél hónapja dokumentum bizonyítja, hogy az, amiért fellebbeztek, nem is áll fenn. A kampány közben elindult, ám abban emiatt Bíró László egyelőre nem vehet részt.
Olyan magyar nemzetgazdaságot kívánnak építeni, amiből nem a külföldiek, illetve nem az oligarchák, hanem a magyar nép tud profitálni – közölte megválasztásást követően a politikus.
Így csökkentenék többek között a „csillagos egekbe szökött” zöldség- és gyümölcsárakat.
Ha megint több lesz a megbetegedés a koronavírus miatt, a szakszervezeti vezető szerint ez nagyon súlyos helyzeteket teremthet.
Összevertek és megkötöztek egy 77 éves férfit, aki nem élte túl a bántalmazást. Egy mobiltelefont vittek el.
A támadó egy 75 éves nő nyakából tépte ki az aranyláncot.
Arról, hogy pontosan mely területek tartoznak majd hozzá, csak később ad majd tájékoztatást
Budapesten és Hajdú-Bihar megyében találták a legtöbb új fertőzöttet.
Több mint egy hete ért véget a tábor, de a párt minden résztvevőnek ingyenes koronavírus-tesztet biztosít.
A felhőképződés mellett a Dunántúlon délután a szél északira fordul, megerősödik.
Miháldon és Galambokon több százmillió forintos a kár – derült ki az RTL Híradó tudósításából.
A Fidesz megfellebbezte, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elindulhasson az időközi országgyűlési választáson Borsod 6-os választókörzetében – írta közleményében a Jobbik elnöke.
A minisztérium arról is tájékoztatott, hogy a „sajtóban elterjedt téves információval szemben az iskoláknak kiküldött protokoll szerint a tanórákon nem előírás a 1,5 méteres védőtávolság megtartása”.
A szocialista párt három kérdésben kezdeményezett népszavazást, hétfőn pedig kiderül, hogy az NVB elfogadja-e a kezdeményezést.