A szaporodó kórházi fertőzések, a lélegeztetett betegek tüdőgyulladásai és a kanül szepszisek azt mutatják, hogy kezdi elérni az egészségügy a tűréshatárát. A Magyar Orvosi Kamara titkára lapunknak arról beszélt, milyenek az állapotok jelenleg a koronavírusos betegeket ellátó intenzív osztályokon, mennyi beteg jut egy-egy ápolóra és mik jelentik most a kockázatot.
Bár a koronavírus-járvány második hulláma már két és fél hónapja szedi áldozatait, arra vonatkozóan továbbra sincs nyilvános, a szakma által is megismerhető adat, hogy hova mekkora plusz kapacitást kíván telepíteni az egészségügyi vezetés, illetve mekkora a jelenlegi terhelés a már működő, koronavírus ellátásra dedikált kórházi és intenzív ágyakon. Hiányzik a transzparencia, ami nagyban megnehezíti az ellátásban dolgozók felkészülését, alkalmazkodását. Csak remélni tudjuk, hogy valahol azért összefutnak az információk – mondta lapunk megkeresésére Svéd Tamás, aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, aki a MOK weboldalán a múlt héten indult, a koronavírus-ellátásban dolgozók tapasztalatait összefoglalni hivatott Realitás projekt felelőse is.
Ahogy arról a kamarai titkár beszámolt, az érkező jelzések alapján vannak olyan ellátóhelyek, ahol napról napra egyre súlyosabb a helyzet a túlterheltség miatt. – Anélkül, hogy belemennénk bármiféle számháborúba, mi elsősorban azt szeretnénk mindenkivel megértetni, hogy hiába rendelkezünk akár számos további ágy köré rakható lélegeztetőgéppel és egyéb felszereléssel, a véges számú szakember miatt az intenzív kapacitás nem növelhető szabadon a sokszorosára – fejtette ki Svéd Tamás, aki hogy érzékeltesse a helyzetet, röviden vázolta az intenzív ellátás során felmerülő feladatokat.
Mint rámutatott, ideális – járványmentes – helyzetben az intenzív terápiát igénylő súlyos állapotú betegeket e célra épített és felszerelt, az intenzív terápia teljes spektrumát nyújtani tudó osztályokon erre a feladatra több év alatt kiképzett szakemberek kezelik. A betegeket a folyamatos ápolás, szükség esetén lélegeztetés, egyéb szervpótló és támogató kezelések mellett folyamatosan megfigyelik, monitorozzák. A fellépő komplikációkat, szövődményeket, a beteg állapotának rosszabbodását azonnal észlelik és kezelni tudják. Nem véletlen, hogy a feladatot csak speciálisan kiképzett szakápolók tudják ellátni és hogy egy ápolóra a nemzetközi standardok alapján két, legfeljebb három beteget bíznak.
A súlyos állapotú koronavírus fertőzött betegek számának növekedésével érthető az igény az intenzív terápiát nyújtani tudó osztályok bővítésére. A szakember szerint ez egy darabig meg is oldható a személyzet racionális átcsoportosításával, illetve az intenzív terápiában nem jártas, de az egyszerűbb feladatokban segítséget jelentő személyzet, orvosok, nővérek odavezénylésével. Az egy szakemberre jutó betegek számának növekedésével viszont – a kapott segítség ellenére – a szigorú szakmai szabályok fellazulnak, az ápolás és terápia minősége minden újabb beteg belépésével valamelyest romlik, de egy határig még kompromisszumos megoldásként vállalható marad. Ezen határ elérését jelzik a szaporodó kórházi fertőzések, kanül szepszisek, a lélegeztetett betegek tüdőgyulladásai, amelyeket több helyről is jeleztek a MOK felé.
Ha a bővítést, az újabb és újabb intenzív terápiás ágyak kiépítését és használatba vételét túlerőltetik, az egy szakemberre – nővérre, orvosra – jutó betegszám vállalhatatlanná válik és nemcsak az újonnan felvett betegek ellátása kerül veszélybe, hanem a már ápolásba vont összesé. – A nem megfelelő indikációval, feltételekkel és tudással megkezdett intenzív terápia, lélegeztetés akár ronthat is a beteg állapotán. További, járulékos kárként pedig hatalmas felelősséget és pszichés terhet helyez az ilyen helyzetbe belekényszerült, nem erre kiképzett és felkészített egészségügyi dolgozókra, nekik is akár hosszú távú lelki sérüléseket okozva – hangsúlyozta a MOK titkára, aki szerint tehát a túlterheltséget nem úgy kell elképzelni, hogy egy-egy beteg nem kap ellátást, hanem úgy, hogy az adott osztályon kezelt betegek mindegyikének drasztikusan romlanak a túlélési esélyei.
Ennek elkerülésére javasolják az intenzív osztályok bővítésének racionális kereteken belül tartását, az így fennmaradó ágyakon pedig intermedier – intenzív jellegű ápolást igen, de intenzív terápiát, így gépi lélegeztetést nem nyújtó – osztályok létrehozását.
Svéd Tamás szerint az természetesnek tekinthető, hogy egy pandémia rendkívül megterhelést jelent az egészségügyi rendszereknek nemcsak nálunk, de a világon mindenhol. A fő kérdés azonban az, hogy a felkészülés során a meglévő erőforrások figyelembevételével, vagy e nélkül hozzák meg a döntéseket.
Határon még innen, vagy már túl?
A MOK honlapján elindult Realitás projekten közzétett összefoglaló szerint a Covid-intenzíveken átlagosan egy szakképzett ápolóra 6-10 intenzív osztályos, akár lélegeztetőgépen lévő beteg esik (a szakmailag elfogadható két beteg helyett), ráadásul sok esetben intenzív ápolásban járatlan nővéreknek kell szolgálatot teljesíteniük. – Hiteles közlések szólnak durva gyógyszercserékről, a gépek és monitorok működtetésének hiányosságairól – olvasható az összefoglalóban.
Jelentős különbségek vannak továbbá mind az átvezényelt személyzet, mind a betegek eloszlásában, amiben – ahogy az oldalon fogalmaznak – igen nehéz mögöttes logikát találni. Budapesten például az a helyzet állt elő, hogy az elsődleges Covid-ellátó kórházban egy adott napon 5 igazolt, intubált koronavírusos beteget lélegeztettek, miközben egy kerülettel arrébb, a másodlagos centrumban közel 20 hasonló beteget próbáltak ellátni.
Az ellátás a legtöbb Covid-intenzív osztályon már most is erősen kompromisszumos. A reggel vizitelni induló szakorvos délutánra végez a rábízott betegek gépeinek beállításával, gyógyszerelésük elrendelésével, ha hirtelen esemény nem szakítja meg a folyamatot. A szakdolgozók és további kisegítő személyzet létszáma éppen hogy elegendő a gyógyszereléshez, tápláláshoz, légutak tisztán tartásához, a nagy emberigényű beavatkozásokra, így a betegek forgatására, a kimenetelt javító hason fekve lélegeztetésre alig marad kapacitás. Az ápolás erőforrásainak elégtelensége miatt sérülnek a sterilitás szabályai és rettentően gyakorivá válnak a veszélyes kórházi fertőzések, a lélegeztetett betegek bakteriális tüdőgyulladása, a kanülszepszisek, véráram infekciók, jelentősen rontva a gyógyulás esélyeit – áll a MOK összefoglalójában, amely szerint legtöbb helyen hiányoznak az intermedier osztályok. Az ITO-ról kiadhatóvá váló betegekre nagyon kevés figyelem jut, az önállóan étkezni még képteleneket nincs aki etesse, az esetleg bennük maradt centrális kanülök ápolás nélkül maradnak, ezen betegek mortalitása is igen nagy.
