A bilincsben elvitt államtitkár ügye is bizonyítja, működik az állami sajtóelhárítás

A bilincsben elvitt államtitkár ügye is bizonyítja, működik az állami sajtóelhárítás

Nagy János

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nagy István agrárminiszter javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök három helyettes államtitkárt mentett fel tisztségéből és hat személyt nevezett ki 2018. június 18-án. Utóbbiak egyike volt az a Nagy János, akit – mint lapunk saját biztos forrásra hivatkozva megírta – bilincsben vittek el a hét elején. Nagy addig az Állami Földekért Felelős Helyettes Államtitkársághoz tartozó Földvagyon-gazdálkodási Főosztály főosztályvezetője volt, egyben tagja az Egererdő Zrt. Felügyelő Bizottságának – és mint immár tudható, két és fél évet tölthetett el a vezető pozícióban.

Az ügy háttere: 2020 nyarán egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó pályázati úton igénybe vehető állami támogatással új mezőgazdasági vállalkozás beindítását tervezte. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) tájékoztatása szerint „megalapozott a gyanú, hogy a vállalkozó jogtalan előnyt ajánlott azért, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő hivatali pozíciójából fakadó kapcsolatainak felhasználásával segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat sikeres elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez. A vállalkozó a hivatali befolyás érvényesítésével elnyerni tervezett több száz millió forintos – vissza nem térítendő – támogatás miatt várhatóan sikeres cégből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek. A vezető beosztású hivatalos személy az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte.”

A KNyF eredeti hivatalos tájékoztatásban sem név, sem titulus nem szerepelt, midössze annyi, hogy „korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt”. A közleményről a sajtó nagy része érthető módon kiemelt hírként számolt be. Lapunknak szerda délután már megbízható forrásból pontos ismerete volt arról, hogy a bilincsben elvitt vezető Nagy János helyettes államtitkár, ám az információt – a szakma szabályainak megfelelően és magunk védelmében is – meg akartuk erősíttetni. A szakma szabályait talán magyarázni sem kell a legalább két biztos forrásra vonatkozóan. A védelem részről annyit: számos megvezetési próbálkozásnak lehetett már tanúja a szakma, az is előfordulhat, hogy az informátort is becsapták, noha őt amúgy jó szándék hajtja. A kritikus lapokat pedig perek sorozatával és minden csatornájukból szennyvízként ömlő „fake news”-ozással próbálják lejáratni. (Ellenünk mintegy húsz per indult egyetlen év alatt, mindet megnyertük.)

De vissza a konkrét témához: Mivel bírósági szakba szerdán még lépett Orbán bilincsben elvitt helyettes államtitkárának ügye, a Fővárosi Törvényszék szóvivője nem tudott segíteni. A KNyF szóvivőit késő délután kerestük telefonon, sms-ben és email-en, de választ csak csütörtökön 10:30-kor kaptunk, a következőt: „Megkeresésére tájékoztatom, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség eddigi gyakorlatának megfelelően jelen ügyben sem közöl adatokat az elkövetők személyéről.” (A szóvivőnek nem sikerült helyesen leírni a nevemet, de ez már csak részletkérdés.)

Kerestük szerda délután az érintett Agrárminisztérimot is, ez a legnehezebb falat. Mivel a sajtóosztálynak küldött hivatalos megkereséseinkre válasz sosem érkezik, kinyomoztuk, ki is most a tárca szóvivője: nem vicc, ehhez nyomozni kell, lévén a korábbi gyakorlattól eltérően ennek semmi nyomát nem találni a hivatalos oldalakon (sem). Meglett a név, ment a megkeresés, sejtve, hogy mi lesz a vége: válasz helyett az infó kitolása a saját narratívának megfelelően más csatornán. Másfél óra múlva érkezett reakció, abban sem volt köszönet (sem megszólítás, sem köszönés, sem semmi), csupán három betű: MTI.

Ezúton is köszönjük a szíves segítséget és az újabb tanulságot (persze messze nem először): az orbáni rendszerben mindent megtesznek, hogy hátráltassák a valódi sajtó működését, és mindent megtesznek azért is, hogy ha tisztességes vagy, hátrányba kerülj.