
A politikus a rendőrséget vádolja hamisan azzal, amit ő tesz: csúsztat és ferdít – írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében, amellyel Hadházy Ákos posztjára reagált. A független képviselő azt állította, a rendőrség hamis fotóval igyekezett igazolni, hogy kevesen voltak a tüntetésén, ezért nem engedélyeznek újabbat az Erzsébet hídra.
A rendőrség szerint a Hadházy Ákos által hivatkozott védiratból egyértelműen kiderül, hogy a BRFK által csatolt felvétel 2025. április 22-én készült a Szabadság hídon. Azt is hozzátették, soha nem állították azt, hogy a drónfelvétel az Erzsébet hídról készült volna. Ezután beidézték a bírósági ítélet jogi indokait, mert szerintük abból egyértelműen kiderül, hogy Hadházy miért veszítette el a közigazgatási pert: „A felperes ugyan csatolt olyan fényképeket, amelyek az Erzsébet hídon megtartott gyűlésén készültek, de a fényképek elkészültének időpontját nem adta meg. A felperes nemhogy nem cáfolta az alperes bejelentetthez képest kevesebb résztvevői létszámot, de azt meg sem kísérelte valamennyi gyűlésre vonatkozóan vitatni.” „A felperes azért kérte a drónfelvételek mellőzését, mert azokat előnytelennek tartotta.”
A rendőrség a következő mondatokkal zárta mondandóját: „A Budapesti Rendőr-főkapitányság eddig is, és ezután is mindenki számára biztosítja a békés gyülekezés jogát, miközben figyelembe veszi mások jogait (ideértve a fővárosban közlekedni kívánók jogait), és érvényt szerez a hatályos magyar jogszabályoknak. Hadházy Ákos valótlan állításait visszautasítjuk!”