
A Budapesti Unitárius Egyházközség közleményben határolódott el Albert-Nagy Ákostól, aki vasárnap megpróbálta megzavarni a Tisza Párt szentendrei rendezvényét. Mint írják, értetlenül állnak Albert-Nagy Ákos szentendrei viselkedése előtt, majd leszögezték: elhatárolódnak minden erőszakos megnyilvánulástól, legyen az szó vagy cselekedet.
Magyar Péter vasárnap számolt be arról, hogy néhány ellentüntető zavarta meg a rendezvényüket. „Szentendréről is elvittek bilincsben egy Orbán-janicsárt a rendőrök. Fidesz=gyűlölet és erőszak, TISZA=béke” – írta Magyar Péter az esetről készült videó mellett. A felvételen az látszik, hogy három ellentüntető férfi és egy nő áll táblákkal az eseményen, azt kiabálták, hogy „hazaárulók”. Később a rendőrök igazoltatták az egyiküket, egy fiatalembert, aki a rendőri intézkedés közben is azt kiabálta, hogy „vörösiszap a Tiszába!” Később, már megbilincselve is ordított, miközben megpróbálták beültetni a rendőrautóba: „árul a Tisza!”, kiabálta.
Lapunk később kiderítette a bilincsben elvitt férfiról, hogy egy megafonos unitárius segédlelkész volt. A sepsiszentgyörgyi születésű Albert-Nagy Ákos, aki színészhallgató volt Kolozsváron. A YouTube-on van egy videó vele 2016-ból, melyen a Versünnep Fesztivál döntőseként a Nemzeti Színházban szavalja Visky Zsolt: Reppelgetünk apámmal című versét. A színművészeti mellett unitárius teológusi diplomát is szerzett – a legnagyobb közösségi oldalon találtunk egy 2018-as keltezésű bejegyzést arról, hogy „június 24-én ballagott el a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karának négy végzős diákja” – köztük az érintett férfi.
Az egyházközség közleményéből kiderül, hogy Albert-Nagy Ákos 2019 szeptemberétől lelkészként munkaviszonyban állt a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületével. Majd a munkaviszonya saját kezdeményezésére közös megegyezéssel 2021 végén szűnt meg. – Korábbi alkalmazása idején egyházközségünkben alkalmanként végzett szolgálatot – tették hozzá.
Az elmúlt hetekben – amíg a tiszások járták az országot a Nemzet Hangja népszavazási kezdeményezéssel – szinte minden napra jutott egy olyan eset, amikor támadás érte az önkénteseket. Az egyik ügyben gyorsított eljárásban már nem jogerős ítélet is született: a férfira, aki Egerben ököllel ütötte a pultot, közösség tagjai elleni erőszak miatt hároméves börtönbüntetést szabtak ki. Később Magyar egy akasztással fenyegetőző férfiról tett közzé videót, aki kelenföldi aktivistákat fenyegetett, ő hat hónap felfüggesztettet kapott. Egy újabb videóban a XX. kerületben szidalmazza az önkénteseket egy férfi, aki azt sérelmezte, hogy az üzlete előtt állították fel a pultjukat. A Telex később megírta, hogy a férfi Cs. Sándor, aki a 90-es években aktív maffiózó, Seres Zoltán embere volt. A maffiafőnököt 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán végezték ki. Dunaegyházán a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje, Kovács Roland szidalmazta az önkéntest és rugdosta a pultot. Etyeken Bede Zsolt provokátort rendőrök vitték el, Tökön is megtámadták a Tisza embereit, hangosan zsidózva rúgták fel a szavazópultot. Rakamazon egy idős nő autóval ment neki a tiszások pultjának, de Solymáron is egy halom szemetet öntöttek a pultjukra. Baranyában egy Gidesz-szimpatizáns lepoloskázta és rovarirtóval fújta le a pultnál álló aktivistát.