
Több milliárd forint értékű cigarettát csempésztek repülőn Magyarországra az ügyészség szerint azok a férfiak, akik ügyének tárgyalása szerdán kezdődött a Debreceni Törvényszéken. Ezzel 8,5 milliárd forint kárt okoztak a magyar költségvetésnek. Az eljárás magyar vádlottja, S. J. nem szűkmarkú ember: az elfogásáról készült NAV-videó tanúsága szerint luxuséletet élt Debrecenben, az otthonából pedig 300 millió forintnak megfelelő készpénzt foglaltak le. Az ügy egész Kelet-Magyarországon páratlan: a férfi olyan magas óvadékot tett le az előzetesből való szabadulásáért, amelynél többet Magyarországon a Vizoviczki-ügyben fizettek. Mint az érintett köréből megtudtuk: ez közel 200 millió forintot jelent. A tárgyalás figyelemre méltó pontja volt, amikor S. jelezte a bírónak, hogy töltőre tenné a lábán viselt nyomkövetőt, mert lemerül – és akkor jönnek a rendőrök.
S. J.-t és lengyel társát költségvetési csalással vádolják. Az ügyészség szerint S. a nemzetközi bűnszervezet magyarországi lába volt, társa pedig Dubajban – az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városa – a cigaretta repülőre adását intézte. Mindketten tagadják a bűnösségüket – derült ki az előkészítő ülésen.
Az eset szálai 2020-ig nyúlnak vissza, amikor az ügyészség szerint a négytagú nemzetközi – kelet-európai személyekből álló – bűnszervezet kitalálta, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren keresztül fognak nagy tételben cigarettát csempészni az Európai Unió területére. A dohányterméket az Egyesült Arab Emírségekben szerezték be, és Dubajban rakták repülőre. Ezen a harmadrendű vádlott lengyel férfi dolgozott, aki elmondása szerint jelentős tapasztalattal bír a nemzetközi légi teherforgalomban. A szállítmányban papíron autóalkatrészek voltak, de a csomagok valójában cigarettát rejtettek, az alkatrészek csak a dohány leplezésére szolgáltak. S. feladata az volt, hogy biztosítsa, ne nagyon piszkálják a reptéren a pénzügyőrök a szállítmányokat, és érdemi vizsgálat nélkül rakodják át teherautókra, amelyekkel az áru kijuthat a repülőtérről. Az ügyészség szerint a férfi ismerte a pénzügyőrök beosztását – praktikusan: a repülőgép akkor érkezzen, amikor a megfelelő emberek dolgoznak –, és megszervezze, hogy fogadják a belarusz, majd orosz teherszállító repülőket. Figyelemre méltó, hogy a vád szerint a Debreceni Nemzetközi Repülőtér éppen ekkoriban kapcsolódott be a nemzetközi teherszállításba, a reptér járatfejlesztési vezetője ezért készségesen fogadta a lengyel férfi megkeresését – mondta az ügyész.

A szervezet 2021 elején három nagy szállítmány cigarettát csempészett be az ország területére. Januárban közel 800 ezer millió doboz cigarettát, februárban és márciusban is közel 1-1 millió doboz cigit küldtek légi úton Debrecenbe. S. J. feladata volt, hogy megszervezze, a pénzügyőrök csak azokat a dobozokat nézegessék, amelyekben autóalkatrész van, és tudják, hogy melyeket ne piszkálják. A vádlottak a három szállítmánnyal összesen több mint 8,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek azzal, hogy a dohánytermékek után nem fizették meg a járulékokat. A vádlottak 2021 márciusában buktak meg, amikor a cigarettával megrakott teherautókat megállították a reptérről kivezető úton. A banda feje a vád szerint a másodrendű vádlott volt, ő azonban – a negyedrendű vádlotthoz hasonlóan – ismeretlen helyen tartózkodik.
A férfiakkal szemben a megyei főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a magyar férfinak 9 év, míg lengyel társának 10 év fegyházbüntetést ajánlott a beismerés és a tárgyalásról való lemondás esetére. Emellett 1,25 millió forint pénzbüntetést is kértek mindkettejükre. Ők azonban ezt nem fogadták el, nem érzik bűnösnek magukat, így tárgyalás lesz majd az ügyben.
S. nem tett nyilatkozatot sem a bíróság előtt, védője – Kardos Sándor egykori tanácsvezető bíró, ma ügyvéd – szerint ugyanakkor a vádirat nem felel meg a törvényesség követelményének. A vádirat ugyanis azt feltételezi, hogy S. megvesztegette a pénzügyőröket, de nincs benne, hogy konkrétan kiket, hol és mikor (mint elhangzott: ez másik eljárás tárgyát képezi, a nevezett pénzügyőröknek hajuk szála sem görbült a belső vizsgálat alkalmával). Szerinte S. cselekvőségét sem állapították meg az ügyben. Az ügyészségi nyomozásban eljárási hibát is látnak, ezért kizáratnák a bizonyítékok közül a Nemzeti Védelmi Szolgálat által készített titkos hangfelvételeket, az ügyészség viszont minden szabályosan történt. Vitatják az ügyben a franciaországi hatóságok által szolgáltatott adatok felhasználhatóságát is.
A harmadrendű vádlott lengyel férfi – akit internetes kapcsolaton keresztül hallgatott meg a bíróság – azt mondta, nem bűnös, sőt, abszurdnak tartja a vádakat. Szerinte is hiányos a vádirat, hiányoznak a bizonyítékok, amelyek az ő bűnösségét alátámasztanák. Védője szerint a vádirat azért sem állja meg a helyét, mert az úgy fogalmaz, hogy a cigarettát az Európai Unióba szánták, de a célállomás a fuvarokmányok szerint Ukrajna volt. Az ügy érdemi tárgyalása márciusban kezdődik.