A dietetikusok szerint nekik is jár az egyszeri 500 ezer forintos pluszpénz
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A dietetikusok is egészségügyi dolgozók – ezzel a címmel adott ki közleményt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, jelezve, hogy szerintük nekik is járna az egészségügyi dolgozóknak megígért egyszeri, bruttó 500 ezer forintos plusz juttatás.

A szervezet – mint írják – megdöbbenve szerzett tudomást arról, hogy a dietetikus szakemberek nem részesülnek a július 1-ével kifizetésre kerülő összegből. A szakmai szervezet ezért felhívta Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter figyelmét, hogy „a dietetikusok is egészségügyi dolgozók, az orvosok, ápolók, asszisztensek, mentőszolgálat, védőnők és gyógytornászok mellett maximálisan helytálltak, és biztosították a betegek számára az élelmezést a koronavírus ideje alatt”.

Visszaszólt Kásler Miklósnak a gyógyszerészi kamara vezetője
Magyar Hang

Visszaszólt Kásler Miklósnak a gyógyszerészi kamara vezetője

A gyógyszerészeknek ugyanis nem jár a bruttó 500 ezer forintos pluszpénz, amelyet „minden egészségügyi dolgozó” megkap.

Azzal érvelnek, hogy a betegellátás nélkülözhetetlen részét képezi a táplálás, amely a COVID-19-en átesett betegek esetén is fontos szerepet játszik. – Amennyiben a kormányzat minden egészségügyi dolgozó helytállását az egyszeri juttatással kívánja megköszönni tegye azt valóban minden szakember részére, beleértve a dietetikusokat is – közölték.