A DK feljelentést tesz a 3-as metró ügye miatt
Metrószerelvény a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) M3-as metróvonalának Deák Ferenc téri állomásán 2024. március 21-én (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

A DK feljelentést tesz a 3-as metrókocsik beszerzése miatt a BKV-vezér beismerése után – derül ki az ellenzéki párt Facebook-oldalán közzétett videóból. 

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy amit a DK korábban gyanított, most be is igazolódott: elismerte a BKV vezérigazgatója, Bolla Tibor hogy az oroszok nem felújították, hanem újragyártották a 3-as metró szerelvényeit. A DK képviselője két alkalommal is feljelentést tett az ügyben, mivel a beruházásra költött pénzből klímás, sokkal korszerűbb és újabb metrószerelvényeket tudott volna beszerezni a főváros.

„A Budapesten tanulók, dolgozók, az itt közlekedők megérdemlik, hogy normális közlekedésük legyen, és nyáron ne 30 fokban kelljen a metrón utazniuk” – fogalmazott Gy. Németh Erzsébet, hozzátéve: újabb feljelentést tesz, hogy a budapestiek tisztességes körülmények között utazhassanak a fővárosban. Nemes Gábor, a DK közlekedési szakpolitikusa elmondta: a DK már 2020 elején kezdeményezett egy széleskörű vizsgálatot, aminek eredményeként világossá vált, hogy újragyártott szerelvényeket hoztak vissza Oroszországból. „Éppen ezért érthetetlen, hogy miért kellett sort keríteni egy hosszú, költséges vizsgálatra, ha a vezérigazgató már akkor tudta, hogy a szerelvények újragyártott járművek” – fogalmazott.