Zajmérők felszerelését javasolták minden, már működő magyarországi akkumulátorgyár mellé a Demokratikus Koalíció politikusai. Kocsis-Cake Olivio, az ellenzéki párt környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminisztere a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatóján elmondta, a Fejér vármegyei Iváncsán az akkugyár okozta elviselhetetlen zajra panaszkodnak a helyi lakosok. Az ellenzéki politikus megengedhetetlennek nevezte, hogy a lakók életét megkeserítse a gyár megállíthatatlan dübörgése, miközben a kormány semmit sem tesz a zajcsökkentés érdekében. – A DK árnyékkormánya szerint az ország összes működő akkumulátorgyárát át kell vizsgálni és zajmérőt kell melléjük felszerelni – fogalmazott a Kocsis-Cake Olivio.
Szabó Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere a tájékoztatón elmonda, az iváncsaiaknak évek óta okoz problémát az akkugyár miatti hatalmas zaj, a zajszennyezés az éjszakai órák mellett nappal is jóval nagyobb a megengedettnél. A baloldali politikus hozzátette, az iváncsai üzemmel több más probléma is van, ott többször történt munkahelyi baleset, vendégmunkások tömegei érkeznek a településre, a lakóknak pedig a légszennyezéssel és az állandó zajjal kell naponta együtt élniük.
(MTI)